Hírek
2013. Május 09. 10:42, csütörtök |
Életmód
Forrás: MTI
Huszonhat helyszínen várták reggelivel a bringásokat országszerte

Országszerte huszonhat helyszínen több mint 4000 kakaóscsigát és üdítőt osztott szét a Magyar Kerékpárosklub 200 aktivistája a kerékpárral munkába igyekvőknek csütörtökön reggel, a Bringázz a munkába (Bam!) kampány félidejénél.
A Föld napján, április 22-én kezdődött kampányra eddig csaknem 2000 vállalat regisztrált. A cégek 7000 dolgozója eddig 750 ezer kilométert tekert kerékpárján, így 140 tonna szén-dioxid-kibocsátástól óvta meg a légkört. Ezek a félidős eredmények már majdnem elérik a tavaly őszi kampány végeredményét - mutatott rá az évről évre javuló eredményekre László János, a Magyar Kerékpárosklub vezetője.
A Batthyány téri központi helyszínen Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár elmondta: az elmúlt két évben összesen 66 milliárd forintot fordítottak országszerte kerékpáros projektekre, és 2007 óta csaknem 2000 kilométer bicikliút épült.
László János az MTI-nek elmondta: a kerékpározást népszerűsítő kampányoknak köszönhetően Magyarországon évente 40-50 százalékkal nő a biciklis forgalom, a Gellért téren például egy-egy melegebb napon húszezren tekernek keresztül. Hozzátette azonban, hogy a megfelelő kerékpáros infrastruktúra kialakításáért még nagyon sokat kell dolgozni, hiszen például az országban lévő összesen 4000 kilométernyi kerékpárút fele használhatatlan állapotban van, és többek között számos új út kialakítására is szükség lenne.
A Bringázz a munkába! kampányt négy évvel ezelőtt a kerékpározás népszerűsítésére hívta életre a Magyar Kerékpárosklub. A játék során a részvevők egy online naptárba gyűjthetik letekert kilométereiket és ha április 22-e és május 25-e között legalább nyolc alkalommal kerékpárral mennek munkahelyükre vagy bárhova a városban, és ezt rögzítik a rendszerben, a kampány végén értékes díjakat nyerhetnek.
A május 25-én záruló Bam! programhoz még most is lehet csatlakozni vállalatoknak, iskoláknak, civil közösségeknek és egyéni bringásoknak egyaránt.
Reggelivel csütörtökön Budapesten a Batthyány téren, a Szentlélek téren, Újpest-Városkapunál, a bazilikánál, a Kálvin téren, a Népligetnél, a Gellért téren, a Lehel csarnoknál, a Béke téren, a Jászai Mari téren, a Városligetben és Kispesten az Europark előtt várták a két keréken közlekedőket, uzsonnát pedig 17 órától osztanak a BME főépülete előtt, a Műegyetem rakparton. A vidéki városok közül Debrecen, Érd, Győr, Kecskemét, Miskolc, Pécs, Püspökladány, Sopron, Szeged, Tapolca és Veszprém csatlakozott az akcióhoz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:41, szerda | Életmód
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal is várja a közönséget a Nemzeti Vágta
Ügyességi és gyorsasági lovasprogramokkal várja a közönséget a Nemzeti Vágta, amelynek háromnapos futamain több mint 100 lovas indul október első hétvégjén Szilvásváradon.
2025. Szeptember 09. 07:26, kedd | Életmód
Tíznapos országjárásra indult az első születésnapját ünneplő Csukás Meserádió
Tíznapos országjárásra indult az egyéves születésnapját ünneplő Csukás Meserádió; a turné Veszprémből indult hétfőn, ahol játékos programok, köztük a közmédia munkatársainak meséi várták az óvodás korú gyerekeket.
2025. Szeptember 08. 07:09, hétfő | Életmód
Kapu Tibor: a HUNOR programmal a kormány esélyt adott a magyar űrkutatás kibontakozásának
2025. Szeptember 07. 08:41, vasárnap | Életmód
Boldoggá avatták Bódi Mária Magdolna vértanút Veszprémben
Szüzet emelt ma oltárra az egyház, Bódi Mária Magdolna szűz és vértanú 24 éves sem volt, amikor életét áldozta a hitért és a tisztaságért