Hírek
2013. November 02. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Hősi emlékművet avattak a Vas megyei Nádasdon

Az első és a második világháború hősi halottaira és polgári áldozataira, valamint az 1956-os forradalom és szabadságharc hőseinek tiszteletére emelt emlékművet avattak fel péntek délután a Vas megyei Nádasd község temetőjében.
A katonai tiszteletadás mellett tartott ünnepségen V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár azt mondta: "Hősi halottaink példája és áldozatvállalása arra emlékeztet bennünket, hogy óvjuk és becsüljük meg a hétköznapok biztonságát és csendjét, a napi kis örömöket".
"De arra is emlékeztetnek ők - tette hozzá - , hogy a sorsfordító napokban hallgassunk a lelkiismeretünkre, és tegyük meg azt, amit a haza megkövetel."
Töll László ezredes, a Honvédelmi Minisztérium társadalmi kapcsolatok és háborús kegyeleti főosztályának vezetője köszöntőjében úgy fogalmazott: a magyar történelem "nem a gyász történelme, hanem az örömé és a sikeré", hiszen az ország a küzdelmeit szinte mindig a megmaradásért vívta a történelem során, "és ma is itt vagyunk".
Az, hogy itt vagyunk, a katonáknak köszönhető, tehát a katonákat a legnagyobb megbecsülés illeti - mondta.
Az ezredes felhívta a figyelmet arra, közeledik az első világháború kitörésének 100. évfordulója, így ismét több figyelem juthat az első világháború eseményeire, amelyek szavai szerint megváltoztatták az egész világot.
A nádasdi temetőben lévő gránit emlékművön fekete márványtáblán olvashatók azoknak a helybélieknek a nevei, akik az első és a második világháborúban, illetve 1956-ban hősi halált haltak a hazáért, illetve azok nevei, akik civilként lettek a háborúk áldozatai.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 16:00, hétfő | Belföld
NAV: július 5-től változik néhány adószabály
Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály - tudatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szombaton az MTI-vel.
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.