Hírek
2020. Augusztus 19. 10:10, szerda | Belföld
Horváth Ildikó: szeptemberben indulhat a fővárosi kórházfelújítási program

Szeptemberben indul a fővárosi kórházak 60 milliárd forint értékű felújítási programja - közölte az egészségügyért felelős államtitkár az M1 aktuális csatorna szerdai műsorában.
Horváth Ildikó hangsúlyozta: először a koronavírus-fertőzöttek kezelését is ellátó intézményekben, így a Szent László-, a Szent János-kórházban, illetve a Országos Korányi Pulmonológiai Intézetben kezdődik meg a munka.
Ennek célja, hogy még biztonságosabb környezetet teremtsenek a betegeknek - tette hozzá.
Arról, hogy az Eurostat adatai szerint Magyarországon 8 év alatt több mint kétharmadával növekedett az elvégzett CT-vizsgálatok száma, az államtitkár közölte: az elmúlt tíz évben jelentős fejlesztések történtek a képalkotó diagnosztika területén: korszerű, a betegeknek kisebb sugárterhelést jelentő CT- és MRI-berendezéseket szereztek be.
Megemlítette, hogy a 2010-es 768 ezerről csaknem 1,3 millióra nőtt az évente elvégzett CT-vizsgálatok száma.
A Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Horváth Ildikó úgy fogalmazott, hogy az elmúlt évtized az évi több tízmilliárd forintnyi beruházás nyomán forradalmi változást hozott a képalkotó diagnosztika területén.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a betegségek megelőzése érdekében számos szűrőprogramot indított az egészségügyi kormányzat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása
2025. Július 08. 12:44, kedd | Belföld
E.ON: több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás
Több mint 150 ezer ügyfélnél már helyreállt az áramszolgáltatás a hétfő délutáni vihar után az E.ON Hungária Csoport működési területén – közölte a cég kedden az MTI-vel.