Hírek
2013. Július 13. 05:00, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
Hivatali visszaélés miatt emeltek vádat egy volt siófoki nyomozó ellen

Hivatali visszaélés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség egy férfi ellen, aki megbízott nyomozóként dolgozott a Siófoki Rendőrkapitányságon, és a rendőrség hivatásos állományába tartozott - tájékoztatta Horváth Szilárd főügyész pénteken az MTI-t.
A főügyész közleménye szerint az ügy sértettje tavaly májusban tett feljelentést a rendőrségen ismeretlen tettes ellen, miután Budapestről ellopták 25-30 millió forint értékű Mercedes személygépkocsiját. A sértett lánya az esetről tájékoztatta az ismerőseit és 5 millió forint összegű nyomravezetői díjat is felajánlott. Egyik ismerősének, P. Tamásnak megemlítette, hogy B. Zs.-nek köze lehet a bűncselekményhez. P. Tamás felvette a kapcsolatot a Siófoki Rendőrkapitányságon dolgozó vádlottal, aki - hivatali célhoz kötöttséget színlelve - jogtalanul lekérdezte B. Zs. személyiigazolvány-törzslapját, a bűnügyi nyilvántartás adatait, majd a kinyomtatott iratokat átadta P. Tamásnak.
A vádlott az ellopott gépkocsival kapcsolatos további információt ígérve személyes találkozót, valamint 500 ezer forintot kért P. Tamástól, aki ezt az összeget 120 ezer forintra lealkudta. A pénzt a megbízott nyomozó tavaly július 7-én át is vette Siófokon egy kávézóban, anélkül, hogy tudta volna, hol van az eltulajdonított gépjármű.
A Kaposvári Nyomozó Ügyészség a vádlottra börtönbüntetés kiszabását indítványozta, és kérte a közügyektől eltiltását.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 23. 09:01, szerda | Kék hírek
Betört egy üzletbe, majd első dolga volt lefeküdni aludni - Videó
Két parfümöt elrakott, majd bevásárlótáskákból párnát hajtogatott és két pénztár közt elaludt. A rendőrök ébresztették.
2025. Július 17. 07:44, csütörtök | Kék hírek
Fővárosi Törvényszék: letartóztatták a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottját
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a múlt pénteki autós üldözés három gyanúsítottjának letartóztatását - közölte a Fővárosi Törvényszék sajtóosztálya szerdán az MTI-vel.
2025. Július 16. 09:04, szerda | Kék hírek
Balesetet okozott egy rendőrök elől menekülő ámokfutó - Videó
Ámokfutásba kezdett, majd egy taxival ütközött egy járművezetéstől eltiltott sofőr, akit a közlekedési rendőrök akartak ellenőrizni.