Hírek
2013. November 08. 05:00, péntek |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Hiába cikkeztek az újságok, Tóthéknál minden szép és jó!
Tóth Vera a háttérben segít Gabinak.
Cáfolják a testvérháborút a Tóth lányok, és ezt közös koncertjeikkel is hangsúlyozzák. Tóth Vera szerint valóban voltak olyan kérdések, amelyekben nem mindig értettek egyet, de a testvéri kötelék sosem szakadt meg köztük. Sőt! A támadások közelebb hozták őket egymáshoz, és ma már az X-Faktorról is mindent kibeszélnek.
Tóth Gabinak ezer dolga akad az X-Faktor mentoraként, de Verához bármikor fordulhat jó tanácsért.
– Folyamatosan konzultálunk, újra és újra megnézzük a produkciókat, kielemezzük. Nem mindig van közöttünk egyetértés, de nem is kell – nyilatkozta Tóth Vera a Heti Témának, és bevallotta az is: valóban voltak olyan életszakaszok, amikor kicsit távolabb kerültek egymástól, de a kapocs soha nem szakadt meg közöttük.
– Hiába cikkeztek az újságok! A közös szereplések pedig csak egyre közelebb hoztak minket egymáshoz, mert éneklés közben rengeteg dolog kiderül egy emberről. Ez megkönnyíti a dolgokat, és az évek során csak egyre jobb lesz közöttünk a harmónia – érvelt Vera a hetilapnak, aki húgát hívja, ha valami problémája akad.
– Mindent tőle kérdezek meg onnantól kezdve, hogy milyen ruhát vegyek fel egy koncertre egészen odáig, hogy mi a véleménye egy pasiról. Mindent megkérdezek tőle. Ha magányosak vagyunk, a másikat hívjuk először.
Már gyerekkorunkban is egymás bizalmasai voltunk. Hát kivel beszéled meg a titkaidat? Nyilván nem az anyukáddal, hanem a tesóddal. Aztán ezzel lehetett zsarolni is a másikat: ha nem csinálod ezt vagy azt, elmondom anyunak, amit tudok – nevetett Vera.
– Testvérként abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy Gabival mindketten énekesnők lettünk, és a Jóisten mindkettőnket azonos kvalitásokkal ruházott fel. Ha más műfajban, és néha más eszközökkel is, de ugyanazt csináljuk.
Egyikünk sem tehetségesebb a másiknál. Zenei téren egyforma a tudásunk. Nincs köztünk féltékenység, és akkor sem volt, amikor nekem még jobban ment, mint Gabinak. Soha nem tiportuk el a saját önös érdekeink miatt a másikat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:59, kedd | Bulvár
Meghalt Chris Rea énekes, dalszerző
Életének 75. évében elhunyt Chris Rea brit énekes, dalszerző, gitáros, többek közt a The Road to Hell vagy a Driving Home For Christmas szerzője - közölte a családja hétfőn.
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár
Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet
Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.