Hírek
2014. Október 27. 13:00, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Hende: négy év alatt 50 százalékkal emelik meg a katonák illemtényét

Négy év alatt 50 százalékkal emelik a katonák illetményét jövő júliustól - jelentette be Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Budapesten, sajtótájékoztatón
Hende Csaba elmondta: a kormány 2010 óta elkötelezett abban, hogy a közszolgálatban dolgozók számára életpályamodellt, béremelést vezessen be. A pedagógusok és az egészségügyi dolgozók után a tűzoltóknál, rendőröknél és a katonáknál, s a tervek szerint 2016-tól a köztisztviselőknél is bevezetik az illetményfejlesztéssel egybekötött életpályamodellt.
A katonai életpályamodellről a miniszter elmondta: jövő július elsejétől a Magyar Honvédség teljes állományát érintően átlagosan 30 százalékos illetményfejlesztést vezetnek be. Majd 2019 január elsejéig bezáróan évente további 5-5 százalékkal emelik a katonák illetményét.
Mindemellett a pótlékok rendszere is jelentősen átalakul, s bevezetés előtt áll a Magyar Honvédség új lakhatási támogatási rendszere is. Az új honvédségi lakástámogatási rendszer pénzbeli támogatásra épül majd - mondta a miniszter. Két új lakhatási támogatási formát vezetnek majd be: a lakásbérletet és a lízinget támogató úgynevezett lakáspénzt, valamint a lakásvásárlást és építést elősegítő egyszeri támogatást a hivatásos katonák körében. Ezen felül egy szélesebb kört érintően, a közszolgálati életpályamodell részeként 2016-tól egy közszolgálati biztosítás bevezetését is tervezik - mondta a honvédelmi miniszter. Ennek részletein még dolgoznak, de a honvédelmi miniszter annyit elmondott, hogy ennek megvalósítását egy nonprofit alapon működő saját biztosítási társaság révén tervezik.
A honvédelmi miniszter kiemelte: a Magyar Honvédség katonái minden évben erőn felül teljesítenek az ország határain belül és kívül, bizonyítják felkészültségüket, készek fegyverrel védeni a hazát, de készek helytállni az olyan ipari-, és természeti katasztrófák idején is, mint a 2010-es vörösiszap-katasztrófa, vagy a tavaly nyári nagy dunai árvíz. Mindemellett nemzetközi missziós tevékenységükkel hozzájárulnak Magyarország nemzetközi pozíciójának javításához is. A miniszter szerint kötelességük, hogy megbecsüljék a Magyar Honvédség állományát.
Elmondta, hogy korábban kidolgozták a katonai életpályamodellt, s annak egyes elemeit az új szolgálati törvény részeként már 2013-ban be is vezették. A következő években pedig minden további intézkedést meghoznak.
Ez az életpályamodell egyrészt teljesítményalapú és kiszámítható előmeneteli rendszert tartalmaz, amelynek lényege, hogy a legfelkészültebb és a legjobban teljesítő katonák előtt világos út áll a Magyar Honvédségben. Hende Csaba szólt arról is, hogy lesznek olyan hivatásos katonák, akik a nyugdíjkorhatár elérése előtt kiválnak a rendszerből, de számukra is minden segítségét, át-, illetve továbbképzési lehetőséget megadnak, hogy a közszolgálat más területén dolgozhassanak tovább.
A katonák anyagi megbecsülésének része a jövő év közepétől kezdődő illetményfejlesztést. Hende Csaba kérdésre válaszolva elmondta, hogy mivel a honvédség létszámhiánnyal küzd, az illetményemelésre szánt előirányzat sem egy adott létszámhoz van igazítva, az egy felülről nyitott keret, vagyis jövőbeli létszámbeli erősödéssel is számolnak.
Hende Csaba kérdésre válaszolva leszögezte: az internetadóból származó bevételnek semmi köze az életpályamodell finanszírozásához. Azt mondta: az illetményfejlesztéshez szükséges mintegy 11 milliárd forintos forrást a jövő évi költségvetésben pótelőirányzatként fogják megkapni az év közepétől.
Arra a kérdésre, hogy az illetményemelés mely állománykategóriákat, milyen mértékben érint majd, a honvédelmi miniszter csak annyit árult el, hogy a számára "preferált állománycsoport", amelyet az átlagosan jobban szeretne megerősíteni az az altiszti kar.
Hende Csaba a sajtótájékoztatón szólt arról is, hogy 2016-ról, 2015-re előrehozzák a honvédelmi kiadások növelését. Kérdésre válaszolva elmondta: ebből a keretből a honvédség technikai fejlesztésére is lesz majd pénz.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 18. 07:48, péntek | Belföld
Lengyel külügyi szóvivő: a Marcin Romanowskinak nyújtott menedékjog miatt rendelték haza a budapesti nagykövetet
A budapesti lengyel nagykövetet Marcin Romanowski volt lengyel igazságügyi miniszterhelyettesnek Magyarországon nyújtott menedékjog miatt rendelték véglegesen haza
2025. Július 18. 07:46, péntek | Belföld
Szijjártó Péter: kitiltottak három ukrán vezetőt Magyarországról
A kormány kitiltotta azt a három, a kényszerszorozásokért felelős ukrajnai tisztségviselőt Magyarország területéről, akiknek szankciós listára helyezését előző nap kezdeményezte az Európai Uniónál
2025. Július 18. 07:44, péntek | Belföld
Orbán Viktor hivatalos látogatás keretében fogadta az Egyesült Arab Emírségek elnökét
Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön hivatalában fogadta Mohammed bin Zájed Ál Nahján sejket, az Egyesült Arab Emírségek (EAE) elnökét, aki első alkalommal tett hivatalos látogatást Magyarországon
2025. Július 18. 07:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: addig nem lesz béke, amíg Oroszország és Amerika nem állapodik meg
Addig nem lesz vége a háborúnak Ukrajnában, amig az orosz és az amerikai elnök nem ül le tárgyalni és nem születik egy nagyobb megállapodás, melynek fontos, de nem egyetlen tétele a háború