Hírek
2015. Január 06. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Hamarosan lezuhan a magyar műhold

A végéhez közeledik az első magyar fejlesztésű űrszonda, a Masat-1 küldetése, amely a vártnál is sikeresebb volt. Eközben a szintén hazai közreműködéssel készült Rosetta űrszonda tovább vizsgálja a Csurjumov-Geraszimenko-üstököst, több képet is készített az égitestről, sőt, kimutatta olyan anyagok jelenlétét is, amelyek akár az élet előfeltételei is lehetnek.
Az újkori űrkutatásban való magyar részvétel első nagy sikere a Masat-1 űrszonda fellövése és teljesített missziója. Az alig 10 centiméter élhosszúságú, kocka alakú műszer kifejlesztését a Műszaki Egyetem hallgatói kezdeményezték, a megvalósításban több tanszék, oktatók és számos külső cég is részt vett.
A Masat célja az volt, hogy olyan rendszert integráljanak hozzá, amely képes túlélni a felbocsátással járó rázkódást, alkalmazkodik a szélsőséges környezethez, illetve legalább három hétig képes működni és kommunikálni a földi vezérlőállomással.
A szonda ezenkívül VGA-felbontású képeket is készített a Földről. Élettartamát eredetileg három hónapra tervezték, ehhez képest mintegy ezer napja működik – mondta korábban az M1 Ma reggel című műsorában Dudás Levente, a Masat földi állomásvezetője.
Az eszközt 2012. február 13-án helyezték Föld körüli pályára, amely három év után már csökken, most 511 kilométeres magasságban van a kisműhold, és a prognózisok szerint január végén zuhan bele a légkörbe. A Masat-1 nem válik tehát űrszemétté, esése közben elég.
Részben szintén magyar érdem, hogy az űrkutatás történetében először sikeresen landolt űrszonda egy üstökösön. A Rosetta űrszonda leszállóegysége, a Philae a Csurjumov-Geraszimenko-féle égitesten huszonegy eszközzel vizsgálja az üstököst, és az adatokat a Földre továbbítja. Az üstökösön végrehajtott mérésekből nemcsak a Naprendszer, hanem a földi élet kialakulásáról is új információkat tudhatnak meg a kutatók.
Solymár Károly Balázs infokommunikációért felelős helyettes államtitkár elmondta, négy magyar kutatóintézet vett részt a leszállóegység kifejlesztésében. A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tisztségviselője szerint egészen kivételes teljesítményről van szó, jórészt a magyar tudósoknak, kutatóknak volt köszönhető, hogy megvalósult ez a történelmi lépés.
A Rosetta missziója már az első napokban meghozta a remélt eredményeket, az eszköz a többi közt vizet és különféle szerves vegyületeket talált az üstökösön, amely a földön kívüli élet lehetőségével is kecsegtethet. A szonda a tervek szerint 2015 végéig tovább követi az üstököst a Nap körüli útján.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld
Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt
A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák
2025. Július 09. 12:18, szerda | Belföld
Hubai Imre: az éves öntözési igény többletvíz formájában be van tárazva a tájban
A Vizet a tájba program révén jelenleg 178 millió köbméter többletvíz áll rendelkezésre öntözésre, ami nagyjából megfelel Magyarország éves öntözési vízigényének
2025. Július 09. 07:13, szerda | Belföld
Nagy Bálint: újranyithat a Hévízi Tófürdő fürdőháza, készül a létesítmény hosszú távú fejlesztési koncepciója
A kormány 381 millió forint támogatást biztosít a Hévízi Tófürdő nemrég bezárt, tavi fürdőépületének rövidtávú helyreállítására
2025. Július 08. 16:39, kedd | Belföld
NGM: júniusban ismét többlettel zárt a költségvetés, a kormány változatlanul elkötelezett a költségvetési stabilitás megőrzése é
Magyarország pénzügyei rendezettek, a szigorú költségvetési fegyelem fenntartása változatlanul a kormány kiemelt prioritása