Hírek
2014. Március 17. 18:48, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Hallássérülteket segítő videotolmács rendszer indult

Elindult hétfőn a hallássérültek kommunikációját segítő, videoalapú tolmácsszolgáltatás tesztidőszaka. Orbán Viktor miniszterelnök szerint az új rendszerrel olyanoknak is megadatik a munka lehetősége, akik fogyatékosságuk miatt eddig nem tudtak dolgozni.
A kormányfő a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségének (Sinosz) budapesti székházában tartott ünnepségen hangsúlyozta: a fogyatékossággal élők munkanélkülisége az elmúlt négy évben 40 százalékkal csökkent, ma 16 ezerrel többen dolgoznak közülük, mint korábban.
A videotolmács-programról - amely körülbelül 70 ezer, később pedig, ha beválik, akár százezer ember életét is megkönnyítheti majd - úgy fogalmazott: ez esély arra, hogy a hallássérülteket teljes egészében be lehessen vonni a társadalom közös életébe, és hogy tovább javuljon a foglalkoztatottságuk.
Az elmúlt évek eredményei közül Orbán Viktor kiemelte, hogy Magyarország a világon elsőként ratifikálta a fogyatékossággal élők jogairól szóló ENSZ-egyezményt, és 'tekintélyes pozíciónk van a világban' a jelnyelv elismerésével kapcsolatban is. Emlékeztetett, hogy az alaptörvény is védi a jelnyelvet.
A miniszterelnök közölte továbbá, hogy az Új Széchenyi Tervben a fogyatékossággal élő, illetve halmozottan hátrányos helyzetű emberek esélyegyenlőségének növelésére 44 milliárd forintot fordítottak, amiből 900 millió forint jutott a hallássérültek javára. 'Felesleges ember nincs, mindenkire szükség van' - zárta szavait Orbán Viktor.
Az 526 millió forintos beruházással létrejövő, országos lefedettségű kontakt videotolmácsolási rendszer például hivatali ügyintézéskor, a munkahelyen vagy egészségügyi ellátások alkalmával segítheti a siketeket, a siketvakokat és a nagyothallókat - hangzott el a Sinosz által készített ismertetőben.
A rendszer kétféleképpen vehető igénybe. Ha az ügyfelek eltérő helyszínen vannak, a hallássérült felhívja a videorendszeren keresztül a tolmácsot, aki azonnal hívja a kért halló személyt, így a jeltolmácson keresztül a hallássérült és a halló ember hatékonyan kommunikálhat egymással. Ha a hallássérült ügyfél azonos helyszínen tartózkodik azzal a halló társával, akivel kommunikálni akar, felhívja a rendszer segítségével a tolmácsot, aki így videón keresztül van jelen. A párbeszéd akadálymentesítése igény szerint jelnyelven, írásban vagy hangzó nyelven történik.
A 2015. február 28-ig tartó próbaidőszakban csak érvényes Sinosz-tagsággal rendelkező hallássérültek vehetik igénybe ingyenesen a szolgáltatást. A tervek szerint a legtöbb kormányablakot is akadálymentesítik majd, ahol a hallássérültek térítésmentesen érhetik el a videotolmácsot.
A hétfői rendezvényen Kósa Ádám, a Sinosz elnöke, európai parlamenti (EP) képviselő - jeltolmács közreműködésével - kiemelte, hogy régi álmuk válik válóra a video-tolmácsszolgáltatással. Mint fogalmazott, a hallássérültek akkor érik el a valódi esélyegyenlőséget, ha a társadalom aktív tagjai lehetnek.
Az új szolgáltatás éppen ezt segíti, e rendszerrel ugyanis a siketek, a siketvakok és a nagyothallók a társadalom egyenjogú polgáraivá válhatnak - tette hozzá.
A program részletei a www.skontakt.hu címen érhetők el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.