Hírek
2014. Március 05. 10:57, szerda |
Életmód
Forrás: ujasz.hu
Ha így haladunk, híre-nyoma sem marad a nagyszülőknek

Túl sokáig várnak a nők a szüléssel.
Túl sokáig várnak a nők a szüléssel, ezért egyre többen maradhatnak gyerek nélkül, ráadásul a hagyományos nagyszülői szerepek is elveszhetnek – írja az Index.
A ’70-es évektől napjainkig negyvenszeresére növekedett a 40 éves vagy idősebb első gyerekes anyák aránya. A trend a nőgyógyászokat, meddőségi szakembereket és a demográfusokat is aggasztja, mert a termékenységi idő nem hosszabbodik folyamatosan úgy, mint a várható élettartam – írja az Index. A soha nem látott gyermektelenségi arány azt is mutatja, hogy sokan maradnak gyerek nélkül pusztán azért, mert túl sokáig vártak.
Dr. Forgács Vince, a mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó Forgács Intézet igazgatója úgy fogalmazott, hogy a petesejtek minősége 40 éves kor fölött már rohamosan romlik, a sejtek 50-70 százalékapedig kromoszómahibás. Így egy 43 éves nőnek például matematikailag mintegy 10-12 lombikkezelésre van szüksége egy sikeres, saját petesejtes terhességhez. A szakember azért hozzátette, hogy egy 42 éves kismama is lehet ugyanolyan fitt és egészséges, mint egy tíz évvel fiatalabb nő, hiszen ami a teherbe esésnél igazán számít, az a nők biológiai kora, vagyis bizonyos hormonok szintje és a petesejtek minősége.
Ugyanakkor nincs értékválság Pongrácz Tiborné, a KSH Demográfiai Intézetének igazgató-helyettese szerint, aki egy 2009-es kutatásra hivatkozva azt mondta, a nők 70 százaléka szerint nem lehetnek boldogok gyerek nélkül, illetve alapvetően gyerekszerető nép vagyunk.
A demográfus szerint viszont azért is probléma, hogy egyre idősebb korukban szülnek először a nők, mert így a hagyományos nagyszülői szerepek eltűnhetnek, hiszen ha egy nő 40 évesen szül, és aztán a lánya is így tesz, akkor az illető 80 évesen lesz vagy inkább lenne nagymama.
Igaz, hogy a 35 év feletti nők terhességénél gyakoribbak az olyan fejlődési rendellenességek, mint például a Down-kór, de ezek ma már korszerű szűrővizsgálatokkal mind kiszűrhetők Csermely Gyula nőgyógyász szerint. Az orvos hangsúlyozta, hogy minden, amivel a 35 év feletti szüléssel kapcsolatban riogatnak, igaz, de ezzel együtt teljesen vállalható dolog ennyi idősen szülni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:10, szombat | Életmód
Országos Vízügyi Főigazgatóság: extrém alacsony kisvizek jellemezték a tavaszt
Idén tavasszal nemcsak, hogy elmaradtak az éghajlatunkra jellemző tavaszi árhullámok, de kifejezetten alacsony mederteltségek jellemezték a vízfolyásokat
2025. Június 20. 07:29, péntek | Életmód
Palkovics László: már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag
Elindult! Már elérhető az új, ingyenes mesterséges intelligencia tananyag a KRÉTA rendszerben és a mijovunk.hu oldalon - jelentette be a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos a Facebook-oldalán csütörtökön.
2025. Június 20. 07:27, péntek | Életmód
Tűz- és robbanásbiztos Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki egy magyar cég
Az Indupro Kft. egy akkumulátorfelügyeleti rendszerrel támogatott Li-ion akkumulátorpakkot fejlesztett ki, amely a modern energiatárolási igényekre kínál biztonságos és moduláris megoldást