Hírek
2014. Október 15. 14:25, szerda |
Belföld
Forrás: MTI
Forgalomba állítják az első új Flirt motorvonatokat

Forgalomba állítja az első új Flirt motorvonatokat a MÁV-Start és a GYSEV, a járművek beállítása alkalmából ünnepséget tartott a két vasúttársaság szerdán Budapesten.
A MÁV-Start 42, a GYSEV 6 új Flirt motorvonatot vásárolt az Európai Unió kohéziós alapjának társfinanszírozásában a Stadler cégtől. A 2013 márciusában aláírt megállapodás szerint a járművek egységára 5,558 millió euró (1,7 milliárd forint), a teljes megrendelés értéke 267 millió euró. A megrendelt járművek 2015 őszéig mind megérkeznek a hazai vasutakhoz.
A MÁV-Start négy új Flirt járműve október 16-ától a budapesti elővárosi vonalakon közlekedik majd, a GYSEV három új motorvonata pedig heteken belül áll forgalomba.
Az ünnepségen Tasó László, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta, hogy a kormány kiemelten kezeli a közösségi közlekedés fejlesztését, ezen belül a vasúti beruházásokat. A tervek szerint 2014-2020-as időszakban 1000 milliárd forintot fordítanak vasútfejlesztésre.
Az államtitkár szólt arról is, hogy a 2014-2020-as időszakra szóló Integrált Közlekedési Operatív Program (IKOP) városi és elővárosi közlekedés fejezetében szereplő 315 milliárd forintból pályaudvarok felújítására is fordítanak forrásokat, szeretnék elérni, hogy ezek közösségi találkozóhelyként is működjenek.
Dávid Ilona, a GYSEV elnöke és a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a két vasúttársaság célja a minőségi szolgáltatás megteremtése. Utalt arra, hogy a pályafelújítások és a járműállomány korszerűsítése utasszám-növekedést hozott.
Zaránd György, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója utalt arra, hogy az új beszerzéseken kívül 60 Flirt motorvonatjuk közlekedik a hálózaton, és a korábbi járművekkel összehasonlítva 7 milliárd forint villamos energiát takarítottak meg a Flirt motorvonatokkal. A 2015 őszéig beérkező új szerelvényeket a pusztaszabolcsi és székesfehérvári, a Budapest-Veresegyház-Vác, illetve az esztergomi vonalakon állítják forgalomba.
Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy egy éve 4 Flirt vonat közlekedik a hálózatukon, az idén az első kilenc hónapban a Szombathely-Szentgotthard vonalon 6, a Sopron-Szombathely vonalon 8 százalékkal nőtt az utasszám az előző év azonos időszakához képest.
A járműveket gyártó svájci Stadler Rail Csoport három leányvállalatán keresztül 2005 óta van jelent Magyarországon, azóta összesen 14 milliárd forint beruházást hajtott végre, amelynek eredményeként Pusztaszabolcson létrejött egy vasúti járműkarbantartó bázis, és Szolnokon a legmodernebb technológiával felszerelt alumínium vasúti kocsiszekrény gyárat építettek, illetve Szolnokon alakították ki a forgóváz felújítással foglalkozó központjukat. A svájci cégcsoport Magyarországon 455 embert foglalkoztat, a magyar vasutaknak készülő új járművek kocsitestjei részben a szolnoki gyárban készülnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 06. 07:40, kedd | Belföld
NAV: május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani az adóhivatal által készített bevallási tervezeteket
Május 20-áig kell elfogadni vagy módosítani a NAV által készített bevallási tervezeteket, akinek fizetendő szja-ja maradt, 500 ezer forintig automatikus részletfizetést kap, ha ezt jelzi a tervezetben
2025. Május 06. 07:39, kedd | Belföld
Logisztikai szövetség: Magyarország gyűjtő-elosztó központtá lépett elő az európai logisztikai hálózatban
2025. Május 06. 07:37, kedd | Belföld
Érettségi - Több mint 80 ezren kezdték meg a vizsgát magyar nyelv és irodalomból
Magyar nyelv és irodalomból középszinten 1140 helyszínen 77 972, emelt szinten 61 helyszínen 2278 vizsgázó tesz érettségit - tudatta az Oktatási Hivatal hétfőn a honlapján.
2025. Május 04. 08:59, vasárnap | Belföld
Koncz Zsófia: 2026-tól félmillió, 2029-től egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon
Jövőre félmillió, 2029-től pedig már egymillió édesanyának nem kell személyi jövedelemadót fizetnie Magyarországon - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.