Hírek
2013. Május 20. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Fónagy: a vasúti pótdíj bevezetését a kényszer szülte

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára szerint részben a magyar költségvetés, részben az uniós elvárások miatt kellett hozzányúlni a jegyárakhoz. Fónagy János ugyanakkor azt mondta a Gazdasági Rádiónak, hogy az alacsonyabb komfortfokozatú járatokon csökkentik az árakat.
A MÁV felkészült a gyors- és sebesvonati pótjegy bevezetésével együtt járó átállásra. Az eddigi 200 járat, amelyre pótjegy váltása volt kötelező, további 200 járattal bővül május 15-től. A pótdíj mértéke 100 kilométerig 150 forint lesz, 500 kilométernél pedig már 735 forint.
Fónagy János azt mondta, tavaly 350 milliárd forintba került a fenntartás, amiből durván a kétharmad rész térül meg a bevételből, több mint egyharmadát pedig a költségvetés kiegészíti. Mint mondta, az nem megy, hogy az egész társadalommal fizettetik meg a vasúti utazás költségét, a másik pedig, hogy az Európai Unió hosszú évek óta mondja, tarthatatlan, hogy a magyar vasútnál nem változik semmi, a harmadik pedig a fejlesztés. Ezért kellett tehát pótdíjakat bevezetni. Az államtitkár hozzátette, azokon a vonalakon - ez mintegy 150 járat-, ahol a szolgáltatás az átlagosnál gyengébb, ott csökkentik a menetjegyek árát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 08. 06:00, csütörtök | Belföld
Molnár Karolina: újabb funkcióval bővült az EgészségAblak applikáció
Az online időpontfoglalásnál az applikáció a legkorábban elérhetőtől megmutatja a szabad időpontokat - jelentette be Molnár Karolina, a Belügyminisztérium (BM) stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál