Hírek
2013. November 05. 21:14, kedd |
Sport
Forrás: MTI
Férfi vízilabda világliga - Benedek Tibor keretet hirdetett
A nyáron Barcelonában világbajnoki címet szerzett magyar férfi vízilabda-válogatott tagjai közül tízen kaptak meghívást a görögök elleni, jövő keddi világliga-selejtezőre, amelyet Miskolcon rendeznek meg.
Benedek Tibor kedden este hirdetett keretet, amelyben ezúttal a kétszeres olimpiai bajnok Madaras Norbert, továbbá Decker Ádám és Bátori Bence nem kapott helyet a vb-aranyérmes társaságból. A szövetségi kapitány a Magyar Vízilabda Szövetség honlapjának nyilatkozva leszögezte: a változtatásból semmilyen következtetést nem kell levonni.
"Az már tavaly is látszott, hogy a világliga-selejtezők kiváló alkalmat kínálnak arra, hogy új játékosokat próbáljak ki. Sőt nem is jó szó, hogy új játékos, hiszen a Jansik testvérek, Salamon Feri és Tóth Marci is végig készült velünk a nyáron, azaz egyáltalán nem új nekik az, amit gyakorolni, játszani fogunk" - mondta a szakvezető. Hozzátette, hogy a jövő keddi vl-meccs előtt három közös edzés lesz, s már annak örülne, ha megközelítőleg úgy tudna együttese játszani a görögök ellen, mint tette azt legutóbb a vb-n, a negyeddöntőben.
A keret:
Nagy Viktor, Decker Attila - kapusok
Szivós Márton, Jansik Szilárd, Tóth Márton, Hosnyánszky Norbert, Jansik Dávid, Vámos Márton, Varga Dénes, Varga Dániel, Hárai Balázs, Bedő Krisztián, Gór Nagy Miklós, Salamon Ferenc - mezőnyjátékosok
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:59, kedd | Sport
MLSZ: elindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hétfőn jelezte, hogy megindult a párbeszéd a szövetség és a szurkolók között a korábban \"elmérgesedett viszony\" miatt.
2025. December 22. 10:10, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Puskás Akadémia legyőzésével őszi első a Győr
A Győr 2-0-ra legyőzte a vendég Puskás Akadémiát a labdarúgó Fizz Liga 18. fordulójának szombat esti rangadóján, így a tabella élén tölti a téli szünetet.
2025. December 20. 10:04, szombat | Sport
Premier League - Szoboszlai harmadszor a hónap legjobbja Liverpoolban
Szoboszlai Dominik lett november legjobb játékosa az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Liverpoolnál.
2025. December 20. 09:47, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Győzött Miskolcon és élre állt az FTC
A címvédő Ferencváros 1-0-ra győzött a Diósgyőr otthonában a labdarúgó NB I 18. fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.