Hírek
2014. Április 23. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Fényűzött életek

A felső tízezer üresen csillogó, élvezetközpontú világát mutatja be első kötetében Kötter Tamás - ítélkezés és együttérzés nélkül, Bret Easton Ellis és Houellebecq stílusában. A Rablóhalak tavaly november óta a harmadik kiadásra vár, sikere pedig annak is köszönhető, hogy az érintettek - vállalati technikusok, feltörekvő yuppie-k, menő ügyvédek - magukra ismernek a novellafüzér alakjaiban, történeteiben; azt pedig mindenki szereti, ha a mese róla szól.
Kötter rádiónknak nyilatkozva az egyes novellákat polaroid képeknek is nevezte, amik részleteikben érintkeznek, fedik egymást, füzérjellegüket a karakterek vándorlása, az egyes élethelyzetek ismétlődése is erősíti. Az átjárhatóság ellenére az Rablóhalak világa zárt: bár a szereplők pénzügyi lehetőségei már-már korlátlanok, ha más díszletek között – Japánban kendó klubban, Budapesten a személyi edzőnél, egy római kiruccanáson – végül is ugyanabban a méregdrága cipőben járnak, ugyanazokban a luxuskávézókban üldögélnek, és egyforma napjaikat vásárlással, könnyű nők felhajtásával próbálják kitölteni.
A Rablóhalakat olvasva azt sem könnyű eldönteni, hogy a novellák kit szólaltatnak és kit szólítanak meg. Viktort, az ügyvédet, Ákost, a sztárfotóst vagy a fiatal lányokat megrendelő bankárt? Esetleg fontosabbak kedvenc márkáik – Hugo Boss, Luis Vuitton és Gucci, Jaguar, Porsche és Aston Martin? Bár az elbeszélések egyes szám első személyűek, így sem tudhatjuk, hol ér véget a brandből, vállalati feladatkörökből „felépített homlokzat”, és hol kezdődik a saját létére is reflektáló ember - az alakok valójában személytelenek, felcserélhetőek, csak társadalmi státuszuk és a róluk alkotott kép határozza meg őket.
Az arctalanság okai között Kötter Tamás a menedzser világ alapkövetelményét, az innovációt említi, hiszen a multis munka percről-percre újabb kihívások elé állít, ami alkalmazkodást és átlényegülést is megkövetel - ez szerepjátszáshoz, végül önvesztéshez, kiüresedéshez és elidegenedéshez vezethet, és az sem biztos, hogy innen visszatalálhatunk egykori magunkhoz. A Szajónara című novella Tamása például London, Prága, Koppenhága és, már maga sem tudja hány város után múltként „csak csupa szemét, haszontalan dolgot” őriz, hogy a következő állomásán megszokásból újra kezdje a playmate számok, „étteremkávéházboltbeachklub” meghívók, konditerem bérletek és törzsvásárlói kártyák gyűjtését – és ez minden, amire visszatekinthet.
Kötter Tamás kérdésünkre elmondta, a Rablóhalak epikus alapokra épült, szereplői részben valóságosak, ismerik és kedvelik a könyvet, hiszen az róluk szól, öniróniájukat pedig még nem veszítették el - de a szélesebb közönség mellett a kritika is jól fogadta a kötetet, Tandori Dezső például máris folytatást követelt. Kötter nem fékezett, máris újabb könyve vár megjelenésre: a Dögkeselyűk - Fejezetek egy multi életéből októberben kerülhet a könyvesboltokba. A harmadik kötet is készen áll, tudtuk meg a beszélgetés során: címét - A harcból nincs elbocsájtás – a Bibliából kölcsönözte Kötter, története pedig a rablóhalak környezetébe, a' vérszívó szivarcápák és a tisztogató kalauzhalak' világába vezet.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Izraeli-iráni konfliktus - Szijjártó Péter: hét magyar már kikerült a konfliktuszónából
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Belföld
A közel-keleti háború kapcsán is Brüsszel hülyeségeiről beszélt Orbán Viktor
A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg.