Hírek
2017. Július 13. 09:42, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Félmilliárdos kárt okoztak a hét eleji viharok
A hétfői és a keddi viharokat követően a biztosítókhoz csaknem 4000 kárbejelentés érkezett, ezek előzetesen becsült értéke megközelíti az 500 millió forintot
- közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) csütörtökön az MTI-vel. A közlemény szerint az ingatlanokat átlagosan 125 ezer forintos kár érte, ugyanakkor vannak több száz ezer forint értékű káresetek is, amelyeknél elsősorban az ingatlanok tetőszerkezete sérült meg.
A bejelentések mintegy 60 százaléka a vihar, illetve az orkán erejű szél okozta károkra vonatkozott. Súlyos gondokat okoztak még a villámcsapások, a jégverés és a tetőbeázás is. Több településen fennakadást okozott a vihar az áramszolgáltatásban, mivel a kidőlt fák kárt tettek a vezetékekben, a villanyoszlopokban.
A jelenlegi adatok szerint a legtöbb bejelentés Budapestről, Pest, illetve Somogy megyéből érkezett - írták.
Arra is felhívták a figyelmet, hogy a magyarországi termékfejlesztés kedvező irányának köszönhetően az elemi károk kockázatai, a vihar, a felhőszakadás, a jégverés, az árvíz és a földrengés része az alapbiztosításoknak.
A magyarországi lakásbiztosítási díjak nemzetközi összehasonlításban alacsonyak: egy átlagos méretű magyarországi ingatlanra mintegy évi 29 ezer forintért - havi 2416 forintért - lehet biztosítást kötni.
A Mabisz és a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint 2016 végén 3,122 millió lakásbiztosítási szerződést kezeltek a magyarországi biztosító-társaságok. A Központi Statisztikai Hivatal által nyilvántartott, mintegy 4,4 millió magyarországi ingatlant tekintve a lakóingatlanok mintegy 73 százaléka rendelkezik biztosítással. A lakásbiztosítási piacot 13 biztosító 85-féle terméke alkotja.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.