Hírek
2019. Január 06. 07:14, vasárnap |
Belföld
Forrás: mti - illusztráció: pixabay
Februártól indulnak a Magyar falu program első pályázatai

Az egyházi, valamint az önkormányzatok által üzemeltetett közösségi terek felújításra és létrehozásra lehet pályázni elsőként, februártól a Magyar falu program keretében
- hangsúlyozta szombati budapesti sajtótájékoztatóján a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
Gyopáros Alpár elmondta: a pályázati kiírások ütemezetten jelennek meg ebben az évben. Az önkormányzatokkal szemben nincs önerőelvárás, az előfinanszírozásnál pedig előnyt élveznek majd az alacsonyabb adóerő-képességű települések - tette hozzá.
Kiemelte: a pályázatok a Magyar Államkincstár bonyolítja le, a nyertesek rövid időn belül hozzájuthatnak a támogatási összeghez, és a pályázatok előfinanszírozottak lesznek.
A falusi közszolgáltatások minőségének javítására 75 milliárd forint áll rendelkezésre. Mint mondta, 18 célterület jelöltek ki, a kedvezményezettek a helyi önkormányzatok és - két esetben - az egyházak lesznek.
Az üresen álló egyházi tulajdonú épületek - volt parókiák, plébániák, egyházi iskolák - felújítása mellett a programok szervezését, eszközvásárlást és a közösségi életet szervező személyek bérének és járulékának a költségeit is támogatják. Az egyházak pályázhatnak még temetők felújítására is.
Az önkormányzatok bölcsődék és óvodák létesítésre, felújítására, bővítésére, valamint orvoslakások építésére, orvosi rendelők felújítására vagy építésére, orvosi eszközök beszerzésére akár 100 millió forintos nagyságrendben is pályázhatnak. A kormánybiztos szerint nagy érdeklődésre tarthat számot a belföldi utak és járdák felújítására szolgáló pályázatok. A falu- és tanyagondnoki szolgálatok gépjármű-pályázataira 5 milliárd forint áll rendelkezésre, valamint 3 milliárd forint a falu- és tanyagondnokok bérezésére.
A kormánybiztos elmondta, hogy tavaly év végén a kormány elfogadta a falusi útalap és a falusi közszolgáltatások minőségének javítását célzó kormányhatározatokat. Emlékeztetett arra, hogy a program intézkedéseire az idén legalább 150 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre az ötezer lélekszám alatti települések életminőségének a javítására.
A falusi útalap keretében 50 milliárd forint jut idén, két szakaszban fognak megújulni alacsonyrendű utak, több mint 160 szakaszt újítanak fel 430 kilométer hosszan. Egyes munkálatok már márciusban megkezdődhetnek, a további útszakaszok felújítására legkésőbb ősz elején kerülhet sor. A kormány szándékai szerint 2020-ban 70-80 milliárd forint állhat majd rendelkezésre erre a célra. Ennek érdekében 2,5 milliárdos keretösszeget különít el idén a kormány ezeknek az útszakaszoknak a tervezésére - mondta Gyopáros Alpár.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.