Hírek
2014. Március 12. 11:47, szerda |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Ezért szakítottak 9 hónap után Tóth Gabiék

A munka a legfontosabb.
Váratlanul szakított Tóth Gabi és Markó Róbert, a tavalyi Szombat esti láz szerelmespárja. A különválás okairól a mai Fókuszban mesélnek bővebben.
Már a tavalyi táncos műsor adásai alatt látni lehetett, hogy izzik köztük a levegő a színpadon, ezt a zsűritagok is nem egyszer megjegyezték. Saját bevallásuk szerint azonban csak a Szombat esti láz végeztével, májusban lettek egy pár.
Bár többször is felröppent a pletyka, hogy az Olaszországban dolgozó táncos és az énekesnő szerelmét megölte a távkapcsolat, ők ezt rendre cáfolták. Még múlt héten is azt hangoztatták, bár nem laktak soha együtt, remekül megvannak, és nem féltékenykednek a másikra.
A februári Story-gálán szinte el sem mozdultak egymás mellől. Sebestyén Balázs Négyen négy ellen című új vetélkedőjének múlt heti adásában is turbékoltak.
Most úgy tűnik, a távolság mégis rányomta bélyegét a kapcsolatukra. A Fókusz riporterének azt nyilatkozták, úgy érezték, nem tudnak elég időt és figyelmet fordítani egymásra, a kapcsolatukra, most mindkettőjük életében a munka a legfontosabb, ezért külön folytatják tovább az életüket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:26, péntek | Bulvár
A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Axiom 4 űrmisszió indításának újabb halasztásáról döntött a Nemzetközi Űrállomás működésének további elemzése érdekében csütörtökön – közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat.
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Bulvár
Legkorábban június 19-én indulhat újra magyar az űrbe
Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - tette közzé a HUNOR program a Facebook-oldalán szombaton.