Hírek
2013. Április 05. 05:00, péntek |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Észak-Korea tovább fenyeget

Észak-Korea 'valódi és nyilvánvaló fenyegetést' jelent az Egyesült Államok és ázsiai-csendes-óceáni szövetségesei számára, 'Phenjan most már nukleáris és rakétahordozó kapacitással is rendelkezik'. Ezeket a nem túl biztató mondatokat az új amerikai védelmi miniszter, Chuck Hagel mondta programbeszédében. Rögtön hozzátette azt is, hogy Amerika mindent megtesz annak érdekében, hogy hatástalanítsa a fenyegetést.
Már pedig fenyegetés, vagy helyesebben fenyegetőzés, az van bőven. A kommunista Korea vezetése hivatalosan is értesítette a Fehér Házat és a Pentagont: engedélyt adott hadseregének az Egyesült Államok elleni támadásra atomfegyver, jól hallották atomfegyver bevetésével. A helyzet bizonyos értelemben kezd a ’60-as évekbeli Kubai Rakétaválságra hasonlítani, mert Észak-Korea állítólag egy Taepodong X néven ismert közepes hatótávolságú rakétát szállított keleti partvidékére.
Azt nem tudni, hogy a rakétán volt-e robbanófej vagy csak az erőfitogtatás célját szolgálta. A rakéta hatótávolsága meghaladhatja a 3000 kilométert, ami szakértők szerint azt jelenti, hogy elérheti Dél-Korea és Japán egész területét, és nem kizárt, hogy a csendes-óceáni Guam szigetét is, amely az Egyesült Államokhoz tartozik. Az Egyesült Államok, válaszként a következő hetekben ballisztikus rakéták elhárítására képes rendszert telepít Guam szigetére. Katonai szakértők szerint Észak-Korea nem rendelkezik a szükséges technikai eszközökkel ahhoz, hogy nagy hatótávolságú rakétákkal támadást indítson, például az amerikai szárazföld ellen.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:44, péntek | Külföld
Donyecki tisztségviselő: az orosz hadsereg áttörte Pokrovszk védelmét
Az orosz hadsereg áttörte az ukrán védelmet Pokrovszknál - közölte Igor Kimakovszkij, a \"Donyecki Népköztársaság vezetőjének tanácsadója csütörtökön az Pervij Kanal televíziós csatornán.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Külföld
Augusztusban váratlanul éves csúcsra nőtt az euróövezeti gazdasági aktivitás
2025. Augusztus 21. 08:01, csütörtök | Külföld
Izraeli hadsereg: megkezdődött a Gázaváros elleni hadművelet előkészítő szakasza
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit - jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.