Hírek
2014. Március 09. 18:59, vasárnap |
Külföld
Forrás: MTI
Eltűnt gép - Még mindig nem lelik a Boeing 777-es nyomát

Hiábavalónak bizonyult az eddigi keresés a Malaysia Airlines eltűnt repülőgépe után - közölte vasárnap késő esti híradásában a kínai televízió. A járaton 239-en voltak, köztük 154-en kínaiak.
A gépről 40 órája nincs hír, Pekingben a kínai utasok több mint száz hozzátartozója várja egy szállodában, hogy tájékoztassák őket.
A kínai parti őrség első hajója vasárnap a déli órákban ért a baleset feltételezett helyszínére, és az első hat órában nagyjából 200 négyzetkilométert vizsgált át eredménytelenül. A már ott lévő hajók is hiába kerestek nyomokat.
A térségbe újabb kínai mentőhajók tartanak búvárokkal, és két hadihajót is a területre vezényeltek. Az egyik egy jól felszerelt kétéltű partraszálló, két helikopterrel, csónakokkal, valamint 52 tengerésszel, egészségügyi egységgel és víz alatti mentésre kiképzett tízfős búvárcsapattal.
A szállítási tárca a térségben lévő összes kínai hajónak felhívta a figyelmét arra, hogy jelentse, ha értékelhető jeleket, nyomokat, esetleg roncsdarabokat lát. A kínai tengeri mentők kapcsolatban vannak malajziai és vietnami kollégáikkal. Korábbi jelentések szerint az Egyesült Államok, Szingapúr és a Fülöp-szigetek is jelezte, hogy részt vesz a kutatásban.
A kínai központi televízióban állandó, az online fórumokon a legolvasottabb téma a Boeing 777-200-as repülőgép rejtélyes eltűnése. A kínai szakértők, akik a legkülönbözőbb lehetőségeket felvázolva keresik a magyarázatot a történtekre, megjegyezték, hogy a nemzetközi gyakorlatban a légitársaságoknak 30 másodpercen belül be kell jelenteniük, ha elveszítik a kapcsolatot egy gépükkel. A szóban forgó, Kuala Lumpurból Pekingbe tartó járat "eltűnését" öt órás késéssel tudatta a Malaysian Airlines, ami azt jelenti, hogy a kutatás szempontjából értékes időt vesztettek el - fogalmaztak jogi szakemberek.
Repülési szakértők a gép technikai adottságainak ismeretében egyelőre nem találnak elfogadható magyarázatot arra, hogy miként "veszhetett el" nyomtalanul a Boeing 777-es.
A kínai külügyminiszter-helyettes, Hszia Hang-seng találkozott Malajzia ideiglenes ügyvivőjével és Vietnam nagykövetével, és a hozzátartozók időben történő tájékoztatását kérte, valamint támogatásukat a mentéshez.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára
Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.
2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására
Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.
2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld
Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát
2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld
Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba
Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek