Hírek
2014. Február 21. 12:12, péntek |
Kék hírek
Forrás: MTI
Első fokon életfogytiglant kapott a Győrben késsel ölő hajléktalan

Első fokon, nem jogerősen életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Győri Törvényszék azt a hajléktalan fiatalembert, aki tavaly januárban segíteni ment egy kocsmai ismerőséhez, majd vita közben leszúrta áldozatát. Király Richárd legkorábban harminc év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra.
"Akárki akármit mond, ez mészárlás volt" - jelentette ki az ítélethirdetés során Köszler Ferenc bíró, utalva arra is, hogy a konyhakéssel okozott harminc sérülés közül négy a hátán érte az áldozatot, és a haláláig tartott a szurkálás. A vádlott később ugyan beismerte tettét, magbánást tanúsított, de utóbbi jelentős része önsajnálat volt.
Az áldozatot talán akkor sem lehetett volna megmenteni, ha bemosakodott orvoscsapat van a helyszínen - jegyezte meg. Utalt arra is, hogy a tettes, észlelve, hogy áldozata nem lélegzik, előbb ágyterítővel letakarta a tetemet, lefürdött, majd ruhát, révét, mobiltelefont magához véve távozott. A tévét eladta, a bankkártyával pedig megpróbált pénzt felvenni.
Ezzel a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés mellett kifosztás, készpénz-helyettesítő eszközzel visszaélés miatt is elítélték, mindehhez csekély mennyiségű kábítószer birtoklása is társult.
A bíró kiemelte: a vádlottra korábban többször szabtak már ki büntetést erőszakos és vagyon elleni cselekmények miatt. Felsorolása szerint eddig mintegy 12 évnyi letöltendő büntetéssel sújtották.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló
Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.
2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek
Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.
2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek
Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban
Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.