Hírek
2014. Május 27. 05:00, kedd |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Egységes modellel számítanák a minimálbért az EU-ban

Az uniós tagországok mindegyikében a helyi átlagbér legalább 50 százalékára kellene módosítani a minimálbért, illetve az Európai Unióban egységes bérszámítási módszerre lenne szükség – mondta a Napi Gazdaságnak Klaus Heeger, a Független Szakszervezetek Európai Szövetsége főtitkára. Hozzátette, hogy ehhez minden tagállamban figyelembe kellene venni a helyi gazdasági viszonyokat: a bruttó nemzeti összterméket, az inflációs rátát, ezután a különböző eredmények alapján lenne szükség a harmonizált kalkulációs metódus kidolgozására.
A szakszervezetek és a mindenkori kormányok között így évente mindössze egyszer elegendő lenne áttekinteni a bérek kérdését. A családi adókedvezményeket nem számítva Magyarországon a bruttó minimálbér 101 500 forint, ami 44 százaléka a bruttó 230 ezer forintos átlagkeresetnek. Az egységesítés azért is hasznos az érdekegyeztetőknek és a munkavállalóknak egyaránt, mert csökken a bérfeszültség – ezt már Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete főtitkára mondta a Napi Gazdaságnak. A szervezet már évek óta lobbizik azért, hogy Magyarországon is ilyen számítási módszert alkalmazzanak. Hozzátette, hogy a félmilliós Luxemburgban napi szinten 500 ezer külföldi munkavállaló jár dolgozni, mivel a miniállamban megfelelő nyelvi és szakmai kompetenciával, versenyképes szaktudással a legmagasabb bérminimum érhető el.
Az EU-ban eközben Romániában és Bulgáriában a legalacsonyabb a minimálbér. Magyarországon az EU öt fizetési kategóriája közül a második legalacsonyabb az úgynevezett minimális juttatás a közszféra dolgozóinak. Ez – Borosné szerint – annak tudható be, hogy az elmúlt hat évben nem volt bérkorrekció, olyannyira, hogy mostanra már 20 százalékos lineáris emelés sem lenne elegendő a helyzet megoldására (Napi Gazdaság, 2014. május 12.). Boros Péterné szerint a kormánnyal korábban kezdett egyeztetés idén folytatódhat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 16. 09:03, szombat | Külföld
Vlagyimir Putyin: Oroszország a hosszú távú rendezésben érdekelt Ukrajnában
2025. Augusztus 16. 09:02, szombat | Külföld
Alaszkai csúcs - Donald Trump: sikerült igazán jó előrelépést elérni
2025. Augusztus 14. 07:47, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Nyugati szövetségesek: Ukrajna nélkül nem lehet dönteni a rendezésről
Az Ukrajnát támogató nyugati szövetségesek szerint a békéhez vezető utat nem lehet Ukrajna részvétele nélkül kijelölni.
2025. Augusztus 13. 07:36, szerda | Külföld
Peking megszakított minden kapcsolatot a cseh államfővel a dalai láma miatt
Kína Tibetet saját területének, s a dalai lámát pedig szeparatistának tekinti.