Hírek
2013. December 21. 18:47, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Egy napra a gyerekeké lett az Országház
Zenei programokkal, bűvészműsorral, ismert előadóművészek produkcióival, játékokkal és ajándékkal kedveskedtek annak a csaknem nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermeknek, aki részt vett a szombaton megrendezett hagyományos parlamenti gyermekkarácsonyon.
A gyerekeket, akik magyarországi és határon túli településekről érkeztek az Országgyűlés és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által szervezett programra, a Parlamentben Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Edvi Péter, a karitatív szervezet vezetője köszöntötte.

Kövér László átadta az Országház kulcsát a gyermek házelnöknek és alelnököknek, akik felszólították társaikat, hogy játsszanak, egyenek és igyanak kedvükre, a felnőtteknek pedig kiadták, hogy egész nap teljesítsék a gyerekek "parancsait".
Magyarország hét nagyvárosából és azok környékéről, a határon túlról Erdélyből, a Felvidékről, a Vajdaságból és Kárpátaljáról érkeztek fiatalok.
Kiskomáromi Zsombor, korábbi gyerek házelnök karácsonyi verseket szavalt, majd Hajnóczy Soma kétszeres világbajnok bűvész bemutatóját láthatta a közönség. A Budapesti Operettszínház karácsonyi előadással lepte meg a gyerekeket.

A nap folyamán a résztvevők a Felsőházi teremben találkozhatnak Gubás Gabival és zenekarával, a Vadász teremben a Csodák Palotája kihelyezett attrakcióival játszhatnak, együtt az Operettszínház fiatal művészeivel.
A delegációs teremben Bársony Bálint és zenésztársai hangszerbemutatóval egybekötött zeneóráján lehet részt venni. A sport iránt érdeklődőket a déli társalgóban olyan ismert sportolók várják, mint Buzánszky Jenő, az Aranycsapat tagja, Wichmann Tamás kenus, Erdei Zsolt ökölvívó, Fábián László öttusázó, Gergely István vízilabdázó, Kovács Ágnes úszó, Lázár Vilmos és Lázár Zoltán fogathajtók, Partics Katalin öttusázó, valamint Szuper Levente jégkorongozó.
A dunai folyosón kézműves foglalkozáson, a Gobelin-teremben az Országgyűlési Őrség díszbemutatóján vehetnek részt a gyerekek, akik vezetett sétán az Országházat is jobban megismerhetik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti
2025. December 19. 07:33, péntek | Belföld
A NAV közzétette az ünnepek alatti ügyfélfogadás időpontját
2025. December 19. 07:28, péntek | Belföld
Nagy István szerint felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné
Felháborító, hogy Brüsszel a gazdák pénzét elvenné, és azt Ukrajnának adná, emellett az élelmezésbiztonságot is veszélyeztetné - mondta Nagy István agrárminiszter a Facebookra feltöltött csütörtöki videóüzenetében.