Hírek
2015. Január 19. 19:42, hétfő |
Bulvár
Forrás: fullank.com
Döbbenetes körülmények között vesztette életét a 37 éves színész

Hátborzongató balesetben hunyt el Greg Plitt amerikai színész, aki több hollywoodi szuperprodukcióban, valamint fitneszvideókban és reklámfilmekben is játszott. Csupán 37 éves volt.
Tragikus körülmények között vesztette életét a szombati napon Greg Plitt színész, modell és fitneszedző, akit a dél-kaliforniai Burbank vasútállomásától északra, a síneken filmeztek, amikor a Metrolink elővárosi vasúttársaság egy utasszállítója elütötte. Scott Meadows, a burbanki rendőrség munkatársa elmondta: a nyomozók kizárták az öngyilkosságot, és megpróbálták kideríteni, ki irányította úgy a filmeseket, hogy tiltott vasúti területen dolgozzanak. Szemtanúk szerint Plitt még akkor is a síneken állt, mikor a vonat kürtje már zúgott. Úgy tűnik, azt hihette, hogy a szerelvény a közeli, párhuzamos sínpáron jött felé - vélte a szóvivő. Az sem volt rögtön egyértelmű, mit filmeznek.
A 37 éves Plitt karrierje során számos hollywoodi filmben és szappanoperákban is szerepelt, többek között feltűnt Robert de Niro, Matt Damon és Christian Bale oldalán is. Játszott Az ügynökség, a Terminátor - Megváltás és A kiütés című produkciókban, mindemellett modellkedett és fitneszvideókat is kiadott. A főleg férfiaknak készült edzéstervei hazánkban is rendkívül népszerűek voltak.
Greg Plitt a színészkedés és az edzősködés mellett komoly katonai múlttal rendelkezett: a híres West Point akadémián végzett, majd ezt követően azonnal tábornokká nevezték ki és az amerikai "Army Rangers" alakulatában szolgált 5 évig. A seregben kezdte el kigyúrni magát és miután leszerelt, fitneszedzőnek és modellnek állt. A legendásan tökéletes fizikumú Plitt több mint kétszáz magazincímlapon szerepelt, egy időben még Calvin Klein is alkalmazta. Weboldalán egy motivációs edzésvideót is meg lehet tekinteni, melyben Plitt a síneken edz, miközben egy Metrolink-szerelvény halad el mellette.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 02. 07:52, szerda | Bulvár
Hőség - Olaszországban munkavégzési korlátozásokat vezettek be a hőség miatt
A rendkívüli hőség miatt tucatnyi olaszországi tartományban a déli óráktól egészen délután közepéig korlátozzák a szabadtéri munkavégzést.
2025. Július 01. 07:42, kedd | Bulvár
Megválik különvonatától a brit királyi család
Több mint másfél évszázad után, költségtakarékossági okokból megválik különvonatától a brit királyi család.
2025. Június 30. 07:26, hétfő | Bulvár
Orbán Viktor az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal beszélgetett
Orbán Viktor miniszterelnök videokapcsolaton keresztül beszélt az Axiom-4 küldetésben részt vevő Kapu Tibor magyar űrhajóssal vasárnap délután.
2025. Június 29. 07:57, vasárnap | Bulvár
Alföldi zebracsikó született a Szegedi Vadasparkban
Alföldi zebracsikó (Equus quagga) született a Szegedi Vadasparkban, az intézmény pályázatot hirdetett a csődör elnevezésére – közölte az állatkert honlapján szombaton.