Hírek
2014. Augusztus 19. 12:31, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Brit zsidó szervezetek tiltakoznak az izraeli termékeket kínáló áruházak elleni akciók miatt

Nyilatkozatban ítélték el a legnagyobb brit zsidó szervezetek azokat a nem egyszer erőszakos akciókat, amelyeket egyes kampánycsoportok hajtottak végre az elmúlt hetekben izraeli termékeket kínáló nagy-britanniai áruházak ellen az izraeli hadsereg gázai hadműveletei ellen tiltakozva.
A háromszázezres brit zsidóság két legnagyobb képviseleti szervezete, a Board of Deputies és a Jewish Leadership Council közös közleményben idézte fel, hogy a tiltakozó csoportok az utóbbi időszakban több nagy-britanniai Tesco áruházat feldúltak, a második legnagyobb brit élelmiszer-kiskereskedelmi hálózat, a Sainsbury's egyes boltjainak kóser árukat kínáló részlegeit pedig elzárták a vásárlók elől, és nyomást gyakorolnak más üzlethálózatokra is az izraeli eredetű áruk bojkottja végett.
A Sainsbury's egyik londoni belvárosi áruháza a kampány hatására eltávolította polcairól a kóser élelmiszereket, attól tartva, hogy a tiltakozók feldúlják az üzletet - áll a zsidó szervezetek nyilatkozatában.
A közlemény szerint a boltok elleni ilyen akciók azzal a kockázattal járnak, hogy a szervezők a helyi közösségek megosztásával "a közel-keleti konfliktust importálják" Nagy-Britanniába.
A zsidó képviseletek felszólítják az érintett üzletek vezetőit, hogy hasonló erőszakos tiltakozó akciók esetén hívják a rendőrséget. A nyilatkozat arra is felszólítja az áruházakat, hogy tartózkodjanak bármiféle bojkottól vagy diszkriminációtól, mivel ha engednek a nyomásnak, azzal azt jeleznék, hogy hatékony eszköz az erőszak és a megfélemlítés.
A gázai hadműveletek kezdete óta jelentősen megugrott az antiszemita incidensek száma is Nagy-Britanniában. A brit zsidó közösség védelmére alakult biztonsági tanácsadó szervezet, a Community Security Trust (CST) közölte, hogy júliusban száznál több olyan verbális vagy fizikai támadásról szerzett tudomást, amelyek a brit törvények alapján bűncselekménynek minősülnek; ez a kétszerese a havi átlagnak.
A CST a súlyosabb incidensek között felidézte, hogy az északkelet-angliai Gateshead zsidó közösségének rabbiját muszlim fiatalok az utcán összeverték, az észak-írországi főváros, Belfast egyetlen zsinagógájának ablakait ismeretlen támadók téglákkal zúzták be, London egyik északi kerületében egy bicikliző zsidó kisfiút dobtak fejbe kővel, a gázai hadműveletek elleni tiltakozó demonstrációk némelyikén pedig "Heil Hitler", illetve "Hitlernek igaza volt" feliratú táblák is feltűntek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 28. 07:57, hétfő | Külföld
Izrael naponta tízórás humanitárius szünetet tart a Gázai övezetben
Az izraeli hadsereg naponta tíz órán át \"humanitárius szünetet\" tart a harcokban a Gázai övezet több térségben – jelentette be az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap reggel.
2025. Július 28. 07:55, hétfő | Külföld
Romániában emberéletet követelt az ítéletidő
Fákat döntött ki, tetőszerkezeteket és épületelemeket szakított le Romániában szombaton az ország északi felén átvonuló vihar, az ítéletidő emberéletet is követelt - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség.
2025. Július 28. 07:51, hétfő | Külföld
Vámok: Megállapodott az EU és az USA
Az EU megállapodott az Egyesült Államokkal egy egységes, 15 százalékos vámtételben az EU-export túlnyomó többségére vonatkozóan