Városlista
2025. június 20, péntek - Rafael

Hírek

2012. Október 05. 12:50, péntek | Kék hírek
Forrás: MTI

Biszku-ügy - Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Biszku Bélát

Biszku-ügy - Újabb bűncselekménnyel gyanúsítják Biszku Bélát

Újabb bűncselekmény, bűnpártolás megalapozott gyanúját közölte a Budapesti Nyomozó Ügyészség a házi őrizetben lévő Biszku Bélával, aki ellen több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt van folyamatban büntetőügy.

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében azt írta: a rendelkezésre álló adatok szerint 1957 márciusában - amikor már Biszku Béla volt a belügyminiszter - körülbelül 15 székesfehérvári karhatalmista ment Martonvásárra egyebek mellett azért, hogy házkutatást tartsanak "ellenforradalmár-gyanús" embereknél. Utóbbiak között volt a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Martonvásári Mezőgazdasági Kutató Intézetének a forradalom eseményeiben részt vett három kutatója. A házkutatások után letartóztatták, majd a karhatalmisták és a helyi rendőrőrs tagjai súlyosan bántalmazták, három órán keresztül ütötték őket. Ennek során az egyik sértett több hét alatt gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.
A megalapozott gyanú szerint Biszku Bélának erről legkésőbb 1957. április 9-én egy hivatalos jelentésből tudomása volt, az akkor hatályos törvényi rendelkezéssel is ellentétben azonban nem kezdeményezett hivatalból büntetőeljárást, és elrendelte az ügy iratainak irattárazását - olvasható a közleményben.
Mint írták, az MTA kutatóinak bántalmazása a Kádár János vezette, illegitim forradalmi munkás-paraszt kormány hatalmának megerősítését szolgálta, és az esetleges további forradalmi cselekmények megelőzésére, valamint a megfélemlítéssel a hatalom fenntartására irányult.
Az ügyészség tájékoztatása szerint az újabb gyanúsítást a "lex Biszku" tette lehetővé. A cselekmény jogi alapja és minősítése az emberiesség elleni bűncselekmények büntetendőségéről és elévülésének kizárásáról, valamint a kommunista diktatúrában elkövetett egyes bűncselekmények üldözéséről szóló, tavaly elfogadott törvényben meghatározott, a pártállam érdekében, szándékos súlyos testi sértéssel elkövetett kommunista bűncselekménnyel kapcsolatos bűnpártolás.
Biszku Béla ellen - aki az 1956-os forradalom leverése után az állampárt, az MSZMP Ideiglenes Intéző Bizottságának, majd Politikai Bizottságának tagjaként, 1957 és 1961 között belügyminiszterként a megtorlások egyik irányítója volt - több emberen elkövetett emberöléssel megvalósított háborús bűntett miatt a Budapesti Nyomozó Ügyészségen van folyamatban büntetőügy. A Budai Központi Kerületi Bíróság szeptember 10-én rendelt el lakhelyelhagyási tilalmat, majd a törvényszék házi őrizetre súlyosbította a kényszerintézkedést ellene.
Biszku Béla ellen jobbikos képviselők tettek feljelentést. Az ügyészség a feljelentés nyomán március elején indított nyomozást több emberen elkövetett, emberöléssel megvalósított, emberiesség elleni bűncselekmény gyanújával két 1956-os - a budapesti Nyugati téri és a salgótarjáni - sortűzzel kapcsolatban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek

Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló

Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.

2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek

Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére

Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.

2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek

Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.

2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek

Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban

Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.