Hírek
2014. Április 03. 10:28, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Birkózó Eb - Ligeti győzött, Nagy kikapott

A szabadfogásúak 125 kilogrammos kategóriájában szereplő Ligeti Dániel győzött, míg a 74 kilósok között induló Nagy Mihály kikapott első meccsén, a nyolcaddöntőben a Vantaaban zajló birkózó Európa-bajnokság csütörtöki versenynapján.
Az Eb-n ezüst- és bronzéremmel rendelkező szombathelyi nehézsúlyú a macedón Boban Danovval vívta nyitómeccsét, amelyen ő és Gulyás István szövetségi kapitány is győzelmet várt. A mérkőzés nem is okozott csalódást, Ligeti uralta a találkozót, riválisa végig feltűnően passzív volt. Az első három percben egy intést követően került 1-0-s előnybe a magyar, majd miután a szakasz hajrájában őt is figyelmeztette a bíró, gyönyörűen összefogta Danovot, a hátára döntötte, így már 5-0-re vezetett. A folytatásban a 24 éves birkózó nem adott ki magából a szükségesnél többet, és végül 6-0-s sikerrel jutott a nyolc közé, ahol az orosz Alan Anatoljevics Kugaljov lesz az ellenfele.
A közvetlenül Ligeti előtt birkózó 21 éves Nagy már 15 másodperc elteltével komoly, 4-0-s hátrányba került az ukrán Oleh Bilocerkivszkivel szemben, aki villámgyorsan kikapta a lábát, majd megpörgette őt. A fiatal magyar a folytatásban sem tudott átütő lenni, riválisa szépen védte támadásait, és még a szünet előtt egyszer mögé is került. A 6-0-s eredmény nem ígért jót a folytatásra, és a meccs nem is ment végig, mivel 4:45 percnél Bilocerkivszki elérte a technikai tushoz szükséges különbséget (12-1). Nagy már csak a vigaszági szereplésben bízhat, ehhez az kell, hogy legyőzője fináléba jusson.
A nap harmadik magyarja, a tavaly világbajnoki és Európa-bajnoki bronzérmes Barka Emese (55 kg) a fehérorosz Zalina Szidakova ellen lép szőnyegre a nyolcaddöntőben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 18. 07:11, szerda | Sport
Vívó Eb - Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Sport
Kanadai Nagydíj - Russell rajt-cél győzelmet aratott Montréalban
George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Kanadai Nagydíjat vasárnap Montréalban, míg a negyedikként záró Oscar Piastri, a McLaren ausztrál pilótája növelte az előnyét az összetett élén.
2025. Június 14. 09:05, szombat | Sport
Szoboszlai Dominik: az angol bajnoki cím csak egy lépcsőfok az életemben
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csak egy lépcsőfoknak tartja az életében, hogy első magyar játékosként bajnok lett a Premier League-ben a Liverpoollal.
2025. Június 13. 06:38, péntek | Sport
A Chelsea új idegenbeli mezét az Aranycsapat inspirálta
Az angol labdarúgó bajnokságban, a Premier League-ben szereplő Chelsea csütörtökön mutatta be új idegenbeli mezét, amelyet a legendás Aranycsapat szerelése ihletett.