Hírek
2013. Június 25. 14:11, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Bemutatkozott Brüsszelben az Erzsébet-program
Pelczné Gáll Ildikó és Járóka Lívia fideszes európai parlamenti (EP) képviselő, valamint Nagy Anna, az Erzsébet-program szóvivője és a program keretében Brüsszelbe látogató mintegy negyven gyerek mutatta be Brüsszelben, az Európai Parlamentben kedden a magyarországi Erzsébet-programot.
A képviselők és a szóvivő egyaránt hangsúlyozták, hogy az Erzsébet-programban eddig mintegy negyed millióan vettek részt, többek között mintegy 100 ezer gyerek, továbbá, hogy a program állami támogatás, a költségvetés terhelése nélkül valósul meg.
Pelczné rámutatott, az Erzsébet-program kiváló példa arra, hogyan lehet költségvetési források nélkül megteremteni a gazdasági alapját egy olyan programnak, amely új megközelítésen alapul, és amelynek célja az, hogy olyanok is üdülhessenek, akik rászorulók, és ezt nem engedhetnék meg maguknak. A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány a politikus szerint a program indulása óta mintegy hatmilliárd forintot tudott erre a célra fordítani az Erzsébet-utalványok értékesítésének pénzügyi eredményéből. Ők a profitot nem felélni akarták, vagy kivinni az országból, hanem jó célra szerették volna fordítani - jegyezte meg a fideszes EP-képviselő, aki szerint ez egy újszerű válasz egy olyan problémára, amelyre az Európai Unió "egyenmegoldásai" még nem kínálnak választ.
"Az Erzsébet-program Magyarország sikere" - jelentette ki Pelczné Gáll Ildikó. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy a többi tagállamban is elterjedhet majd ez a modell.
A politikus szerint a program "kisebb akadályba ütközik", mert az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárás keretében az Európai Bírósághoz fordult a program forrásait megteremtő étkezési és üdülési utalványokkal kapcsolatos törvényi szabályozás miatt.
A bizottság szerint sérti a szolgáltatásokról szóló irányelvet és az uniós szerződésben foglalt szolgáltatásnyújtási szabadságot az, ahogyan a magyar törvények ezt a szektort szabályozzák, hogy a korábbi piaci szereplőket kiszorítva a magyar törvény állami monopóliumot hozott létre ezen a területen. A bizottság elismeri és nem is vitatja, hogy a program szociális célokat szolgál, ahogy azt sem, hogy Magyarország miként finanszírozza a saját szociálpolitikáját, mindazonáltal e célokat Brüsszel szerint kevésbé restriktív eszközökkel is el lehetne érni, a bizottság szerint ez önmagában nem elég indok a szolgáltatás szabadságának ilyen korlátozásához.
Pelczné azt mondta, csak remélni tudja, hogy a bíróság megérti a program fő üzenetét, amit a bizottság nem értett meg, hogy a program és a szociális feladatok ellátása és azok finanszírozása tagállami hatáskör.
Járóka Lívia arról beszélt, hogy Magyarországon egy több fronton támadó szegénységellenes politika valósul ma meg, amely próbálja felkarolni a szegénységben élőket, és igyekszik életpályát kínálni nekik, amihez szerinte új szemléletű, progresszív szociális rendszer kiépítésére is szükség volt. Járóka arra is felhívta a figyelmet, hogy idén 10 olyan táborhely is megnyitotta kapuit, ahol fogyatékkal élők is üdülhetnek az Erzsébet-program keretein belül.
"Nagyon fontos, hogy ilyen nehéz időkben a magyar társadalom, a magyar társadalom különböző csoportjai is kifejezzék egymás iránti segítőkészségüket, szolidaritásukat" - fogalmazott.
Az Erzsébet-program szóvivője, Nagy Anna arról beszélt, hogy az elmúlt 20 évben Magyarországon nem volt ekkora szociális program. Kifejtette, korábban sosem nyílt arra lehetőség, hogy gyerekek 3,5 euróból, 1000-1200 forintból egy hétre elmehessenek táborozni, a táborozást sokan nem engedhették meg maguknak. Nagy Anna is megemlítette, hogy az Erzsébet-program költségvetési pénz nélkül működik, egy olyan gazdasági tevékenység profitjából, amelyet korábban magánvállalatok végeztek.
A szóvivő arra is kitért, hogy a programnak köszönhetően sok állami üdülő is megújult, korábban használaton kívüli vagy csak kevesek számára elérhető nyaralók, üdülők "keltek életre", illetve nyíltak meg a rászorulók számára.
"Ezek az üdülők most végre azt a célt szolgálják, amit egyébként egy üdülőnek szolgálnia kell, hogy minél több ember el tudjon oda menni, és ott jól tudja magát érezni" - hangoztatta Nagy Anna, aki szerint az Erzsébet-program mérföldkő a magyarországi szociális gondolkodásban, és Európában is különlegességnek számít. A szóvivő reményét fejezte ki, hogy a program még évekig, vagy akár évtizedekig is folytatódhat.
Elmondta: a Brüsszelbe látogató gyerekek az elsők, akik a program keretében külföldre utazhatnak. Egy olyan pályázaton nyertek, amelyen saját településüket kellett bemutatniuk. A szóvivő szerint a gyerekek mind a 100 ezer fiatalt képviselik, akik részt vettek eddig az Erzsébet-programban. A fiatalok közül többen ezelőtt még sosem lépték át Magyarország határát.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:08, hétfő | Külföld
Az amerikai haderő az Iszlám Állam több tucat létesítménye ellen hajtott végre csapásokat Szíriában
Az Egyesült Államok hadereje több tucat, az Iszlám Állam terrorszervezethez tartozó célpont ellen hajtott végre csapásokat Szíriában – közölte washingtoni idő szerint pénteken este Pete Hegseth hadügyminiszter.
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.