Hírek
2013. Március 01. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Balog Zoltán: erős műszaki középértelmiségre van szükség
Erősíteni kell a műszaki középértelmiséget, amely nélkül nincsen igazán gazdasági növekedés, ipari fejlődés - hangoztatta a szakképzés fontosságáról szólva az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője csütörtökön Győrben újságíróknak nyilatkozva, miután felkeresett egy helyi szakközép- és szakiskolát. Balog Zoltán lényegesnek nevezte az intézmények átállását a duális képzésre, amelyben jelentősen változik az elméleti és a gyakorlati képzés aránya, viszonya, az utóbbi tananyagát pedig a térség ipari üzemeivel együttműködésben fejlesztik.
A miniszter arról beszélt: Győrbe is azért jött az Audi, mert itt megfelelő mérnöki és szakmunkás-tudásbázist talált, ugyanakkor a betelepülő ipar is vonzza a műszaki szaktudást. Jelezte, vannak ma Magyarországon olyan területek, ahol az ipar eltűnt vagy visszaszorult, ugyanakkor megmaradt a műszaki tudás.
A keleti országrészben élők nyugat-magyarországi munkavállalásáról szólva Balog Zoltán úgy nyilatkozott: az lenne az ideális állapot, ha képzésre jönnének az ország nyugati részébe. Hangsúlyozta: küzdeni kell azért, 'hogy az országnak egyfajta perifériája ne szakadjon le' - fogalmazott.
Hozzátette: arról is érdeklődött a győri Lukács Sándor Mechatronikai és Gépészeti Szakképző Iskolában, hogyan sikerült az intézmény belépése a Klebelsberg-központba. A tárcavezető megjegyezte: világos, hogy a szakiskoláknak, szakképző intézményeknek, szakközépiskoláknak 'olyan speciális finanszírozási, képzési rendszerük van, hogy nem lehet az általános iskolai rendszerrel együtt kezelni, hanem külön figyelemre szorul, úgyhogy ezt meg is fogják kapni'.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: februárban egyszerre nagyobb összeget kapnak a nyugdíjasok
Amit vállaltunk, teljesítjük: 2026-ban is megőrizzük a nyugdíjak vásárlóértékét, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj és a 14. havi nyugdíj első heti részlete - közölte hétfői közleményében a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
2025. December 23. 08:57, kedd | Belföld
NGM: idén is előrehozottan, karácsony előtt érkeznek a családtámogatási ellátások
A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a családok egyre több pénzből tudjanak gazdálkodni, hogy a karácsony az ünnep meghittségéről és valódi értékeiről szóljon.
2025. December 23. 08:55, kedd | Belföld
Fuvarozók tüntettek a tervezett útdíjemelés ellen Budapesten és környékén
Fuvarozók tüntetettek a tervezett útdíjemelés ellen hétfőn Budapesten és környékén, ez a rendőrség folyamatos tájékoztatása szerint időszakosan több helyen okozott torlódást, lassulást.
2025. December 23. 08:54, kedd | Belföld
Orbán Viktor: Háborúmentes karácsonyunk lesz
Egy háborúmentes karácsonyunk lesz, de a háborús veszély nem múlt el - figyelmeztetett Orbán Viktor miniszterelnök a TV2 Tények című műsorának különkiadásában hétfőn este.