Hírek
2014. Március 18. 12:43, kedd |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Bajor mindig is rettegett a betegségektől, valóságos hipochonder

Bajor Imrét az utóbbi években egyre többször foglalkoztatta az elmúlás gondolata. Beleborzongott, ha eszébe jutott a halál, és mindeddig reménykedett abban, hogy őt elkerülik a rettegett betegségek. Sokszor mesélt már róla, ő Magyarország egyik legnagyobb hipochondere, és a végletekig küzdött az ellen, hogy eluralkodjon felette bármilyen kór.
Sosem titkolta Bajor Imre, hogy súlyos hipochonder. A kényszerképzetek egész eddigi életét végigkísérték, és bizony nem kevés nyugtalan pillanatot okoztak neki. Maréknyi gyógyszert szedett naponta, amiket ugyan orvosai nem írtak elő neki, de szerinte csak így lehet megelőzni, hogy mégis kialakuljon valamilyen betegsége. Amikor évekkel ezelőtt megtudta, hogy rohamosan romlik a látása, ami tulajdonképpen egy természetes folyamat, együtt jár az idősödéssel, rögtön arra gondolt, meg fog vakulni.
Azóta is rendszeresen járt kivizsgálásokra, csak akkor volt képes kiegyensúlyozott életet élni, ha orvosai gyakorta megerősítették, nem szenved halálos kórban. Mindezek után vajon mit érezhetett a népszerű színész, amikor közölték vele a rettegett diagnózist, hogy agydaganata van? Amitől egész életében a legjobban félt, ami ellen küzdött a vitaminokkal, gyógyszerekkel, egészséges életmóddal, az mégis elérte.A Best magazinnak évekkel ezelőtt arról mesélt, egy általános nátha is teljesen kikészíti.
– Gyakorlatilag egy hétköznapi megfázás is rettenetesen képes kiborítani, hát még ha valami komolyabb betegség réme kísért meg. Nincsenek is arra szavak, hogy mit érzek, amikor megneszelek egy-egy fizikai tünetet.
Ráadásul az idő előrehaladtával egyre többször érzem, hogy itt vagy ott fáj valami, és ez megriaszt, bár nem önmagában a jelenség, hanem inkább a tény, hogy mindez szorosan összefonódik az elmúlással, amiről egyszerűen nem vagyok hajlandó tudomást venni. Abban bízom, hogy rövidesen kitalálnak valamit a tudósok. Mondjuk egy kapszulát, amit ha beveszek, megőrizhetem a jelen állapotomat, és végleg elhessegethetem magamtól a halál gondolatát – mondta Bajor, akiről azóta felesége elárulta, Kínában gyógykezelik, és egyelőre még nem tudni, jó vagy rosszindulatú a daganat.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:26, péntek | Bulvár
A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Axiom 4 űrmisszió indításának újabb halasztásáról döntött a Nemzetközi Űrállomás működésének további elemzése érdekében csütörtökön – közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat.
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Bulvár
Legkorábban június 19-én indulhat újra magyar az űrbe
Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - tette közzé a HUNOR program a Facebook-oldalán szombaton.