Hírek
2013. Október 13. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: orientpress
Az állam végzi a jövőben az uniós források pályázati elszámolását
A kormány a 2014–2020-as programozási időszakban az uniós források felhasználásához kapcsolódó feladatok ellátása során felszámolja a korábban kiszervezett tevékenységeket, amelyeket a jövőben az állam meglévő belső erőforrásaira építve, azokat kibővítve végez el - az erről szóló kormányhatározat a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.
Létrehoznak egy fejlesztéspolitikai intézményrendszert, amely összeállítja a pályázati dokumentációt, majd szakértőivel támogatja a projektek végrehajtását.
A megyei, valamint a megyei jogú városi önkormányzatok önálló erőforrással végzik ezt a tevékenységet. Az ágazati szervek, minisztériumok központi kapacitást hoznak létre, és ezekre csatlakoznak a helyi és nemzetiségi önkormányzatok, állami cégek is. A kisvállalkozók, valamint a bevett egyházak is ezt az infrastruktúrát vehetik igénybe. A pályázatok értékelését szintén ez a szervezet végzi,külső erőforrások igénybevétele nélkül.
A határozat kiemeli, hogy 100 millió forint fejlesztési értékig normatív lesz a támogatás. Ez alatt azt érti a kormány, hogy a támogatást igénylők pályázatainak értékelése - mind a jogosultsági, mind pedig a kiválasztási szempontokat tekintve - kizárólag objektív alapon történjen, illetve egyértelműen mérhető mutatók alapján.
Szintén fontos szempont lesz, hogy a mérnöki feladatokat ellátók valós felelősségbiztosítással rendelkezzenek, ezzel biztosítva a számonkérhetőségüket.
A közbeszerzési rendszert pedig úgy kell átalakítani, hogy hatékonyabbá, átláthatóbbá, szabályosabbá és költségtakarékosabbá tegye a közszféra számára az eljárásokat. A pályázati konstrukciók sajátosságaihoz igazítottan, keret-megállapodásokból, egyszerűsített lehívással tudjanak termékeket és szolgáltatásokat beszerezni, illetve építési beruházásokat megvalósítani - áll a határozatban.
A jogszabály szerint minden pályázati döntés nyilvános lesz, az említett intézményrendszeren belül pedig egyfokozatú jogorvoslatot építenek ki. A bírósági ügyekben is a szervezet jogászai járnak el.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 25. 10:23, csütörtök | Belföld
Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetet mondott a magyar katonáknak
Karácsonyi üzenetében mondott köszönetet szerdán a magyar katonáknak Szalay-Bobrovniczky Kristóf.
2025. December 25. 10:22, csütörtök | Belföld
Orbán karácsonyi interjúja: Brüsszel háborút, Magyarország békét akar
Ma Európában újra két tábor van: a háborús párt és a békepárt. Jelenleg a háborúpárti erők vannak fölényben. Brüsszel háborút, Magyarország békét akar - mondta a miniszterelnök a Mediaworksnek adott karácsonyi interjúban.
2025. December 24. 10:29, szerda | Belföld
Meteorológia: síkvidéken kicsi az esély a fehér karácsonyra
Síkvidéken kicsi az esély a megmaradó hóra szenteste, de a nyugati, délnyugati tájakon lehet vékony, olvadó hóréteg, míg a dunántúli hegyekben akár vastagabb hótakaró is kialakulhat.
2025. December 24. 10:28, szerda | Belföld
Erdő Péter: legalább a Kisjézus jászola körül próbáljuk megérteni egymást!
A békesség, amit Jézus születése hoz Isten és ember között, békét kell hozzon ember és ember között is