Hírek
2013. Március 29. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Áttörés a kutatásban - remény a mellrákot túlélőknek

Japán kutatók áttörő vizsgálatának következtében a mellrákos, mellmegtartó műtéten átesett nők képesek voltak elvesztett szöveteiket 'újranöveszteni' más tesrészükből származó zsírszövet és saját őssesjtjük segítségével - számol be a The Telegraph.
Korábbi kísérletek során a műtéten átesett páciensek mindössze 30 százalékánál sikerült a szövet regenerálódása, mert a legtöbb esetben a zsírsejtek hamar felszívódtak. Őssejt hozzáadásával azonban ezt sikerült 70-90 százalékosra emelni, miután olyan új vérereket sikerült létrehozni, amelyek képesek voltak fenntartani és ellátni az új szövetet.
A kisméretű tanulmányba, amelyet Bin Nakayama, a Tottori Egyetem professzora vezetett, 5, 30-60 év közötti nőt vontak be, akik a teljes rekonstrukció helyett mellnagyobbító műtéten estek át. Ehhez zsírszövetet távolítottak el csípőjükből vagy hasukból, majd azt saját őssejtjükkel keverték össze.
Egy évvel a beavatkozás után a szakemberek mind az öt esetben sikeresnek minősítették a beavatkozást, fertőzésmentesek voltak és a rák sem újult ki náluk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 22. 07:43, péntek | Belföld
Újraindul a vasúti személyszállítás Bukarest és Kijev között
A Bukarest és Kijev közötti vasúti személyszállítás újraindításáról állapodott meg Románia és Ukrajna - jelentette be Ionel Scriosteanu, a bukaresti közlekedésügyi minisztérium államtitkára.
2025. Augusztus 22. 07:42, péntek | Belföld
Agrometeorológia: számottevő csapadék várható, de nem elegendő mennyiségben
Számottevő csapadék várható csütörtökön és pénteken, bár nem egyenletes területi eloszlásban és nem elegendő mennyiségben - írta a HungaroMet Zrt. csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
2025. Augusztus 22. 07:40, péntek | Belföld
Orbán: folytatni kell a béke iránt tett erőfeszítéseket
A béke irányába tett erőfeszítéseket és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell - írta a miniszterelnök a csütörtöki kormányülés után közzétett Facebook-bejegyzésében.
2025. Augusztus 22. 07:39, péntek | Belföld
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot
Kiemelt érdeklődés övezte az ünnepi rendezvénysorozatot, a Szent István Nap több mint száz, zenei, kulturális és gasztronómiai programja hat napon át várta a közönséget Budapest több helyszínén.