Hírek
2014. December 09. 12:52, kedd |
Kék hírek
Forrás: MTI
Álorvos ellen emelt vádat a hevesi ügyészség

Kuruzslás és közokirat-hamisítás miatt emelt vádat a Hevesi Járási Ügyészség egy nő ellen, aki négy és fél éven át kezelt betegeket Egerben és Tiszanánán - tájékoztatta a Heves megyei főügyész kedden az MTI-t.
Szalóki Zoltán a közleményben felidézte: az 54 éves, edelényi születésű vádlott feltehetően még 2008-ban jutott hozzá - tisztázatlan körülmények között - egy hamis orvosi diplomához, amely szerint 1996-ban, a franciaországi Toulouse-ban elvégezte az orvosi egyetemet. A nő azonban soha nem kapott orvosi diplomát, sőt a hamisítvány küllemében sem felelt meg az egyetem által kiállított okiratnak, és az aláírók kiléte sem volt azonosítható.
A nő kérelmére a hamis diplomát Magyarországon az erre illetékes hivatal 2009. január 30-án a magyarországi általános orvosi oklevéllel egyenértékűnek ismerte el, továbbá feljogosította a kérelmezőt a doktori cím viselésére.
Az álorvosnő - aki időközben bekerült az orvosok alapnyilvántartásába is - 2009-ben az akkor a HospInvest Egészségügyi Befektetési Zrt. fenntartásában lévő egri Markhot Ferenc Kórházban közalkalmazottként a gasztroenterológiai, a belgyógyászati és a kardiológiai fekvőbetegosztályon, valamint a kardiológiai és a belgyógyászati szakrendeléseken orvosként dolgozott.
2010 és 2013 között az Agria-Ügyelet Kft.-vel kötött megbízási szerződés alapján Egerben orvosként, illetve ügyeletes orvosként, valamint közalkalmazotti jogviszonyban, az Országos Alapellátási Intézet alkalmazásában Tiszanánán helyettes háziorvosként tevékenykedett.
Mindezekért összesen több mint tizenhárom és fél millió forint javadalmazásban részesült.
A vádlott időközben tagfelvételi kérelmet nyújtott be a Magyar Orvosi Kamarához is, ahol a valótlan adatokkal be is jegyezték a közhiteles tagnyilvántartásba, később azonban megkérdőjeleződött orvosi mivolta, ezért eljárás indult ellene, amely 2013 júliusában a lebukásához vezetett.
A Hevesi Járási Ügyészség kuruzslással és kétrendbeli közokirat-hamisítással vádolja a nőt, és felfüggesztett börtön-, valamint pénzbüntetés kiszabására, továbbá az egészségügyi szakképesítést igénylő foglalkozások gyakorlásától történő eltiltásra tett indítványt - közölte Szalóki Zoltán.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 07:16, hétfő | Kék hírek
Sokan megsérültek a 442-es úton hajnalban történt buszbalesetben
Tizenkilencen megsérültek, köztük tizenegy gyerek abban az ukrán rendszámú autóbuszban, amely vasárnap hajnalban szenvedett balesetet a 442-es főúton
2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló
Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.
2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek
Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.