Hírek
2013. Június 30. 09:06, vasárnap |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Alkoholt itattak a hétnapos csecsemővel
Életveszélybe került az egyhetes csecsemő, amikor a kínai Guangzhou városának kórházában, a nővér tévedésből, víz helyett, az ugyancsak színtelen rizspárlatból készült alkoholt kevert tejporral, s azzal etette meg a picit.
A klinika vezetősége elnézést kért, és vizsgálatot rendelt el, ám a szülők nem érik be ennyivel. Szerintük félő, hogy gyermekük agykárosodást szenvedhetett. Több internetes vélemény szerint azonban annak lehet agykárosodása, aki elhiszi, hogy a vizet össze lehet téveszteni a valóban színtelen, ám rettentő erős szagot árasztó pajcsiuval.
A kínai közvélemény tehát koránt sem hisz a véletlenben, azt mondják, a nővér részeg lehetett – talán előzőleg alaposan meghúzta azt az üveget –, vagy egyszerűen arról van szó, hogy a szülők kevés hálapénzt adtak, amiért muszáj volt bosszút állni rajtuk.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 20. 10:03, szombat | Bulvár
Rómában fizetős lesz a Trevi-kút február elsejétől
Két eurós jegyet kell fizetni a Trevi-kúthoz látogató olasz és külföldi turistáknak február elsejétől - jelentette be Roberto Gualtieri római főpolgármester pénteken.
2025. December 20. 09:59, szombat | Bulvár
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik a pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban
Számos ismert közéleti személyiség és politikus neve is feltűnik az amerikai igazságügyi minisztérium által a törvény által megszabott határidőben pénteken nyilvánosságra hozott Epstein-aktákban.
2025. December 18. 07:38, csütörtök | Bulvár
Sean Paul 2026 májusában a Budapest Parkban ad koncertet
Sean Paul jamaicai előadó 2026. május 17-én először lép fel Budapesten, a Budapest Parkban – közölték a szervezők az MTI-vel.
2025. December 17. 07:52, szerda | Bulvár
HUN-REN: ökológiai szempontból jobb a valódi fenyőfa, mint a műfenyő
Ökológiai szempontból jobb valódi fenyőfát vásárolni karácsonyra, mint műfenyőt - hívja fel a figyelmet Aszalós Réka, a Magyar Kutatási Hálózat (HUN-REN) Ökológiai Kutatóközpontjának tudományos munkatársa.