Hírek
2013. Június 20. 13:29, csütörtök |
Külföld
Forrás: MTI
Áder János találkozója Toomas Hendrik Ilves észt elnökkel
Az Európai Uniónak többletforrásokat kell biztosítani a természeti katasztrófák elleni felkészülésre - ez volt az egyik témája Áder János köztársasági elnök és Toomas Hendrik Ilves észt államfő csütörtöki tallinni tárgyalásának.
A magyar államfő a találkozót követő közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy barátként és nyelvrokonként érkezett Tallinnba, és gratulál az észteknek az utóbbi években elért gazdasági fejlődésükhöz.
Áder János csütörtökön kezdte meg kétnapos észtországi látogatását. A tallinni elnöki hivatal, a Kadriorg-palota előtt katonai tiszteletadással fogadták a magyar köztársasági elnököt. Áder János először négyszemközt tárgyalt észt kollégájával, majd a tárgyalóküldöttségek bevonásával áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat.
Áder János a sajtótájékoztatón egyebek között szólt arról, hogy az Európai Uniónak többletforrásokat kell biztosítani, hogy a tagországok megfelelő módon fel tudjanak készülni a természeti katasztrófák kivédésére és egy olyan katasztrófaalap létrehozására is szükség van, amelyből, ha mégis bekövetkezik a baj, az érintett országok gyors és hatékony segítséget tudnak kapni. A magyar köztársasági elnök elmondta, hogy a megbeszélésen észt kollégája is támogatta kezdeményezését.
Toomas Hendrik Ilve hangsúlyozta, mindig nagy örömmel tölti el, ha egy finnugor nép vezetőjével találkozhat, s Áder Jánost jó barátjának nevezte. Az észt államfő elismerően szólt a költségvetési hiány leszorítására tett magyarországi lépésekről is.
Áder János és Toomas Hendrik Ilves legutóbb tavaly szeptemberben tárgyalt egymással Budapesten, majd a Siófokon megrendezett VI. Finnugor Világkongresszus alkalmából is találkoztak.
Áder János csütörtök délután koszorút helyez el Tallinnban a Vabaduse téri Szabadságharc emlékműnél, majd találkozik Andrus Ansip észt miniszterelnökkel. Ezután felkeresi az észt fővárosban működő Magyar Intézetet.
Áder János pénteken Észtország második legnagyobb városába, Tartuba utazik, ahol találkozik a Tartui Egyetem magyar tanszékének tanáraival, valamint az egyetem rektorával. A látogatásra Áder Jánost elkísérte felesége, Herczegh Anita is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 20. 09:47, szombat | Külföld
Putyin: Oroszország kész befejezni a konfliktust, ha az okai megszűnnek
Oroszország készen áll és hajlandó véget vetni az ukrajnai konfliktusnak, ha a válság kiváltó okai megszűnnek - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteki moszkvai évértékelő sajtótájékoztatóján.
2025. December 18. 07:37, csütörtök | Külföld
Az EP támogatja az orosz gáz teljes és kötelező kivezetését
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Donald Trump jogi képviselői egy floridai bíróságon nyújtották be a BBC elleni 10 milliárd dolláros keresetet
Donald Trump amerikai elnök jogi képviselői Washingtonban kedden bejelentették, hogy egy floridai bíróságon nyújtották be a brit BBC elleni keresetet összesen 10 milliárd dolláros értékben.
2025. December 17. 07:49, szerda | Külföld
Az Európai Unió enyhít a belső égésű motorok forgalomba hozatalának 2035-től tervezett tilalmán
Az Európai Unió enyhített kedden az új gyártású belső égésű motorok - benzin- vagy dízelüzemű autók - forgalomba hozatalának 2035-től tervezett tilalmán, hogy támogassa a nehéz helyzetben lévő európai autóipart.