Hírek
2014. Július 10. 13:14, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
A szupermagas épületek országa lesz Kína öt éven belül

Minden más országot leköröz majd felhőkarcolóinak számával Kína a következő öt évben - írja a CBRE amerikai ingatlanpiaci vállalat új elemzésében.
A CBRE adatai szerint a világ összes szupermagas, vagyis 300 métert meghaladó épületének több mint fele Kínában lesz az évtized végére, messze túlszárnyalva az Egyesült Államokat. Az összes ebbe a kategóriába eső, jelenleg is építés alatt álló és 2020 előtt elkészülő torony több mint 70 százaléka Kínában található, a száz legmagasabb közül 60 a kelet-ázsiai országban épül.
A mindenekelőtt cégek központjaiként, irodaházakként, és kisebb arányban hotelként és lakóingatlanként szolgáló épületek Kínában már most is a nagyvárosok meghatározó elemei, de a legtöbb új felhőkarcoló a CBRE statisztikái szerint a legnagyobb városokon kívül eső vidékeken épül.
Nemcsak Kínában, az egész ázsiai régióban jellemző a felhőkarcolók iránti lelkesedés, ennek hátterében a jelentés szerint az áll, hogy az országok globális pénzügyi-gazdasági központ szerepük hangsúlyozásának eszközeként, vagyis státuszszimbólumként használják azokat. Ez volt a fő szempont a 492 méter magas sanghaji Pénzügyi Világközpont (SWFC) vagy a 440 méteres kuangcsoui Nemzetközi Pénzügyi Központ (IFC) építésénél - írja a CBRE. Az ázsiai felfogás szerint a szupermagas épületek mind nagyobb száma a sikeres központi szereppel egyenlő, és a versenyképesség növelése érdekében egyre több épül ezekből. Gyakran az építkezés mögött nincs valós kereslet, "megépítjük, majd jönnek" hozzáállás a jellemző - írja a tanulmány.
Ez ugyanakkor komoly veszélyek forrásaként is szolgálhat - figyelmeztetnek a szakértők. A kisebb kínai városokban - így Senjangban, Csunkgingban vagy Tiencsinben - a gazdaság lassulása miatt is komoly túlkínálat jelentkezhet irodaépületekből.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 30. 20:44, péntek | Belföld
NGM: a SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak
A SZÉP-kártya jelentős segítség a magyar családoknak, áprilisban 14 százalékkal többet költöttek a kártyabirtokosok, mint egy évvel korábban - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénteken
2025. Május 30. 16:51, péntek | Belföld
Orbán Viktor: Ukrajna egy veszélyes ország
Az online csalásokban részt vevő bűnözői csoportok 80 százaléka ukrán háttérrel dolgozik, ukrán emberekből áll, Ukrajnában van a központjuk.
2025. Május 30. 12:29, péntek | Belföld
NAK-terméktanács: júliusig kell várni a mézédes magyar görögdinnyére
A megszokottnál később kezdődhet az idén a hazai dinnyeszezon, a hűvös tavasz miatt júliusig kell várni a mézédes magyar görögdinnyére, a termés várhatóan meghaladja majd a tavalyit
2025. Május 30. 10:05, péntek | Belföld
48 perc - Takács Péter: sok előrelépés történt az egészségügyben az elmúlt 4-5 évben
Sok előrelépés történt az egészségügyben az elmúlt 4-5 évben. Történelmi léptékű orvosi béremelést hajtottak végre, megszűnt a hálapénz, sok kórházat felújítottak