Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2013. Április 17. 05:00, szerda | Bulvár
Forrás: MTI

A szex jobban boldogítja azt, akinek a szomszédja ritkábban műveli

A szex jobban boldogítja azt, akinek a szomszédja ritkábban műveli

A szex jobban boldogítja azt, akinek a szomszédja ritkábban szeretkezik - állítják amerikai szociológusok.

A Coloradói Egyetem tanulmánya szerint a szeretkezés hasonló a fizetéshez: jobban tud örülni az, aki leköröz másokat. Ez a lépést tartani akarás a szomszéddal áll a szexre is.
"A több szex boldogabbá teszi az embert, de még inkább, ha azt hiszi, hogy gyakrabban szeretkezik másoknál" - idézte Tim Wadsworth professzort a The Daily Telegraph című brit lap.
A szociológus több mint 15 ezer ember válaszaira alapozva szűrte le tézisét. Az alanyok életét - ezen belül a nemit - 1993 és 2006 között követte nyomon, jövedelmi helyzetüket, iskolázottságukat, egészségüket egyaránt figyelembe vette.
Azok, akik hetente kétszer-háromszor szeretkeztek és tudomásuk szerint mások ennél ritkábban - például csak havonta ugyanennyiszer -, 55 százalékkal érezték magukat boldogabbnak, míg azok, akik úgy vélték, hogy nem tartanak lépést a "szomszédokkal" az ágyban, 14 százalékkal alacsonyabbra tették boldogságérzetüket.

Címkék: színes

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 20. 09:15, szerda | Bulvár

Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert kistigrise

Elpusztult Szása, a Fővárosi Állat- és Növénykert négy hónapja született kistigrise - közölte az intézmény kedden.

2025. Augusztus 14. 07:37, csütörtök | Bulvár

Sziget - Rekordmennyiségű sátrat adományoztak a Máltai Szeretetszolgálatnak a látogatók

Idén minden korábbi évhez képest kevesebb gazdátlan kempingfelszerelést hagytak hátra maguk után a Sziget fesztivál résztvevői, de rekordmennyiségű sátrat, matracot és takarót adtak le a gyűjtőpontokon

2025. Augusztus 13. 07:27, szerda | Bulvár

OMSZ: komolyabb beavatkozásra nem volt szükség a Sziget Fesztiválon, 1500 esetben nyújtottak segítséget

Komolyabb mentőbeavatkozásokra eddig nem volt szükség a Sziget Fesztiválon, rendkívüli esemény nem történt - közölte az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedd délután az MTI-vel.