Városlista
2025. december 23, kedd - Viktória

Hírek

2013. Március 17. 20:10, vasárnap | Belföld
Forrás: MTI

A Milla Kálvin téri demonstrációja

A Milla Kálvin téri demonstrációja

A civil egyesület a március 15-én a rendkívüli időjárás miatt elmaradt rendezvény helyett hívta össze vasárnapra a tüntetést a "tisztességes kormányzásért".

A délután három órára Azért a víz az úr mottóval meghirdetett rendezvény elején mintegy négyezren gyűltek össze a téren felállított színpad körül.

A meghirdetett program szerint a demonstráción mások mellett beszédet mond Majtényi László alkotmányjogász, volt adatvédelmi ombudsman, Erdős Virág író, Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke, Setét Jenő polgárjogi aktivista és Tamás Gáspár Miklós filozófus.
Az MTI munkatársai a tömegben látták mások mellett Bajnai Gordont, az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség vezetőjét, és több ellenzéki országgyűlési képviselőt, a Párbeszéd Magyarországért párt tagjait. A rendezvényre többen nemzeti színű, MSZP-s és európai uniós zászlókkal érkeztek.
A tüntetésen megfigyelőként megjelent az ombudsmani hivatal több munkatársa is.
Az interneten közzétett meghívóban egyebek mellett az áll, "az elmúlt napokban sok polgártársunk megtapasztalta, milyen bezárva lenni az úton, bennrekedni a kilátástalanságban a cél előtt. Mi, a felelős többség nem ezt akarjuk! Nyitottságot, szabadságot, párbeszédet akarunk, járható utakat, tisztességes kormányzást!" - írták.
A Milla a március 8-án létrehozott Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetség tagja; az egyesület elnöke - aki egyben a szövetség társelnöke - Juhász Péter.
A rendezvény színpadát a református templom és a villamosmegálló között állították fel, a beszédeket a Lónyay utca sarkán, egy darura erősített hangszórón is kihangosítják.
A demonstráció idejére a Kálvin tér környékét lezárták, így a 47-es és 49-es villamosok a Szent Gellért tértől a 19-es és a 41-es villamosok útvonalán a Batthyány térre közlekednek.

Címkék: Tüntetés-Milla

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld

Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben

Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.

2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld

Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti

Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti

2025. December 19. 07:33, péntek | Belföld

A NAV közzétette az ünnepek alatti ügyfélfogadás időpontját