Hírek
2014. Március 24. 05:00, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
A Duna fontos szerepet kap a közlekedési stratégiában

A Duna hangsúlyos szerepet kap a kormány által elkészített nemzeti közlekedési stratégiában is - mondta a nemzeti fejlesztési miniszter a dömösi hajóállomás felújított épületének átadásán, szombaton. Miként ez az állomásépület a tervezett időben és minőségben elkészült, ugyanúgy fognak megvalósulni a terveinkben szereplő további fejlesztések is – fűzte hozzá Németh Lászlóné.
Az infrastruktúra fejlesztését az ország szempontjából alapvető fontosságúnak nevezte a miniszter, aki utalt rá, hogy a Duna által biztosított lehetőségek teljesebb kihasználására törekednek, így a folyó hangsúlyos szerepet kapott a kormány által elkészített nemzeti közlekedési stratégiában is.
Németh Lászlóné felidézte, hogy az elmúlt 4 évben Magyarország a nemzetközi turizmus egyik legkedveltebb országává vált, Budapest pedig a leglátogatottabb városok közé került. Azonban fontosnak nevezte, hogy ne csak Budapest szerepeljen a turizmus célpontjában, hanem minél több egyéb magyarországi helyszín is.
Az elmúlt időszakban meghétszereződött a Dunán a szállodahajó-forgalom – emelte ki a miniszter, és Budapest a nemzetközi szállodahajózás egyik központja lett. Ugyanakkor rámutatott, hogy fontos lenne különböző szolgáltatásfejlesztésekkel még inkább idecsábítani a külföldi vendégeket. Beszélt arról is, hogy a belföldi turizmus forgalma is megsokszorozódott, ezt a tendenciát segíti a turistaházak és kerékpárutak kiépítése és felújítása is.
A tárcavezető emlékeztetett, hogy a MAHART PassNave Személyhajózási Kft. többségének tavaly történt állami tulajdonba kerülése része annak a koncepciónak, mely szerint az állam fokozott szerepet vállal a stratégiai vállalatokban. Közösen könnyebben érhetik el a nemzeti célokat, az állam által biztosított támogatásokkal és a cégekben rejlő szaktudással - jelentette ki.
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár ünnepnek nevezte az átadás napját, hiszen mint emlékeztetett: az elmúlt időszakban számos levelet kapott, amelyek a dunakanyari hajózás beindítását kérték. „A múlt évben sikerült korrekt tárgyalásokkal többségi tulajdont szerezni a MAHART PassNave-ben így megindulhatott a fejlesztés, melynek a dömösi állomás az első fecskéje”- mondta. „A hajók Dömösön kívül idén már megállnak Tahiban, Leányfalun, és a reményeink szerint jövőre a szárnyashajók már Visegrádon és Esztergomban is, így segítve a térség turizmusát Bécs és Budapest között” – jelentette ki.
Mint mondta, Budapestre kell felépíteni az új idegenforgalmi stratégiát, onnan kiindulva bővítve a kört. Már készül az új Euro Velo 6 hatástanulmánya, mely a Duna-menti kerékpárút állam által finanszírozott kiépítését biztosítja- mutatott rá. Intermodális csomópont-elképzelések szerint a vízi közlekedést be kívánják kapcsolni az ország közlekedési vérkeringésébe – mondta Völner, aki fontosnak nevezte, hogy a fejlesztések nem pontszerűen, hanem hálózatban történnek. Példaként a turistaházak és a kerékpárutakat hálózatát említette.
A távlati tervek között szerepel a megújított Budapest-Esztergom vasútvonal bekapcsolásával, megfelelő jegyrendszert kialakításával, kerékpárkölcsönzők kiépítésével a helyi közlekedési lehetőségek komplex használatát lehetővé tenni – fűzte hozzá.
Márton Péter, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt. vezérigazgatója emlékeztetett, hogy amikor az állam tavaly ősszel 51 százalékos tulajdont szerzett a MAHART PassNave-ben, akkor azt a célt tűzték ki, hogy közösen járuljanak hozzá a turizmus fejlesztéséhez. „Így jó esély van arra, hogy a Duna menti kikötők fejlesztésében egységesség és folyamatosság alakulhat ki'- mondta. A mai alkalom, megfelelő választ ad ezekre az elképzelésekre – tette hozzá. A felújítást magyar magánszemélyek tulajdonában álló vállalkozások hajtották végre, ezáltal hozzájárultak a hazai KKV-k fejlődéséhez is - emelte ki a vezérigazgató, aki kitért arra is, hogy a tervek között szerepel a hajóflotta és további kikötők felújítása, illetve a hajóállomások elérhetőségének javítása és akadálymentesítése is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.