Hírek
2013. December 04. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
2,4 százalékkal emelkednek a nyugdíjak
Már a kormány elé került az az előterjesztés, amely alapján januártól 2,4 százalékkal megemelik a nyugdíjakat. Az intézkedés összesen 2,8 millió embert érint. Az öregségi nyugdíjasok átlagosan havi 2520 forinttal, a 370 ezer korábban rokkantnyugdíjas átlagosan havi 2140 forinttal számíthat több pénzre januártól - írja a Népszabadság.
A tervek szerint a megváltozott munkaképességűek ellátásai és a baleseti járadék a nyugdíjjal megegyező mértékben növekszik, ennek összege átlagosan 1450 forint, illetve havonta 600 forint lesz. A korhatár előtti ellátásban részesülők a nyugdíjemeléssel megegyező mértékű emelést kapnak, ez átlagosan havi 3360 forint.
Az időskori járandóságok jövő évi, inflációkövető emelésére törvény kötelezi a kormányt, és úgy tudjuk, a kifizetésről már van kormányzati döntés is. A januári emelést a hatályos törvények szerint nemcsak a nyugdíjaknál, hanem más nyugdíjszerű és egyéb ellátásoknál is végre kell hajtani.
A korábbinál nagyobb járandóságra azok számíthatnak, akiknek még 2013 végéig állapították meg a nyugdíját, korhatár előtti ellátását, rokkant sági vagy rehabilitációs ellátását, bal eseti járadékát. Lapunk úgy tudja: a 2,4 százalékos emelést megkapják a fogyatékossági támogatásban részesülők, valamint a volt katonák kiegészítő rokkantsági támogatására jogosultak is.
Az emelést mások mellett megkapják az egészségügyben azok a 62 év feletti orvosok, illetve szakdolgozók is, akiknek választaniuk kellett a nyugdíj vagy munka szabály miatt, és a munkát választották. Ők most a korábbi nyugdíjuk helyett nyugdíjpótlást kapnak. Ám ők valószínűleg nem juthatnak hozzá januárban az öregségi ellátásukat érintő emeléshez.
A kifizetést megelőzően arról, hogy kinek mennyi jár, és hogyan fog hozzájutni, a kórházfenntartó hivatalnak, a GYEMSZI-nek a „fejük felett” egyeztetnie kell a nyugdíjfolyósítóval. Összességében a nyugdíjak inflációkövető jövő évi emelésére mintegy 81 milliárd forintot fordít az állam, ennek fedezete, része a 2014-es költségvetésnek, melynek fő számait a múlt héten hagyták jóvá.
A tervezett 2,4 százalékos nyugdíjemelés többek között érinti az öregségi, az özvegyi, a szülői nyugdíjat, a rehabilitációs járadékot, az árvaellátást, a baleseti hozzátartozói nyugellátást, a mezőgazdasági szövetkezeti öregségi, munkaképtelenségi, özvegyi járadékot, az átmeneti bányászjáradékot, a balettművészeti életjáradékot, a rokkantsági ellátást, a rehabilitációs ellátást.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 22. 10:07, hétfő | Belföld
A hét elején még párás, ködös idő várható, de karácsonykor eső érkezik
2025. December 21. 10:02, vasárnap | Belföld
Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyereket láttak vendégül a Parlamentben
Nyolcszáz hátrányos helyzetű magyarországi és határon túli gyereket látott vendégül a Parlamentben az Országgyűlés Hivatala és a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) szombaton.
2025. December 21. 10:01, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: ha nincs Fidesz, nincs parti
Ha nincs Fidesz, akkor nincs egymillió munkahely, nincs biztos időskor, de van háború és jó sok migráns; ha nincs Fidesz, nincs parti